Minden eddiginél színesebb és színvonalasabb programokat kínál Sárváron az idei Nádasdy Történelmi Fesztivál. Te nézted már a programokat?

Takács Viktor, a Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület alelnöke elmondta:   természetesen ismét a várostrom ígérkezik a fő látványosságnak, amelynek során végvári vitézek és ostromló oszmán katonák néznek majd egymással farkasszemet, de a katonai hagyományőrző program mellett gasztronómiai időutazásra, igazi középkori lakomára, ételmustrára is várják a fesztiválozókat.

A fesztiválra érkezők a tábori élettel, a korhű fegyverzettel is ismerkedhetnek. A Nádasdy-borbazárban pedig a fesztivál hivatalos borát is megkóstolhatják.

A három napos esemény zenei programja is meglehetősen erősnek ígérkezik. Takács Viktor elmondta: különböző világzenei és etnofolk zenekarok mellett az esti nagyszínpadi fellépők között olyan nevek találhatók, mint Palya Bea vagy Péterfy Bori és a Love Band.

Idén új helyszínnel is bővül a fesztivál, hiszen a Nádasdy-vár külső udvarán, a Váralján felépül egy középkori falu, amely az egykori mezőváros forgatagát igyekszik bemutatni a látogatóknak – tette hozzá Takács Viktor.

Még egyszer tehát: a Nádasdy Történelmi Fesztivált július 15-e és 17-e között tartják Sárváron. A részletes program itt tekinthető meg.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük