A tavasz közeledtével szükséges, hogy kiűzzük a szervezetből a “téli mérgeket”. Ehhez használjuk a szaunát. És az is fontos, hogy feltöltsük ilyenkor a kiürült D-vitamin tartalékot is. Amihez a legjobb, ha a kinti, gyógyvizes medencében napozunk egy jót. Szóval nem árt mostanában egy kicsit wellnesselni.

Ha több napra nem is tudunk elmenni fürdőzni, legalább egy-egy napra iktassuk be a wellnesst. És ilyenkor ne csak a vízben üldögéljünk. Szaunázzunk is! A szervezetnek ugyanis a tél végén már nagy szüksége van a méregtelenítésre. Nem véletlen, hogy a böjti időszak is ilyenkor van.

Szóval ha a tavasz előtt szeretnénk formába jönni, szaunázzunk. És ne mondjuk azt, hogy egy szaunázás nem ér semmit. Ez nem így van, nagyon sokat tehetünk a szervezetért akár egy szaunázós nappal is. Ha 3-4 alkalommal izzadunk, garantáltan felfrissülünk.

Meztelen szauna - Sárvár

Fotó: Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő

Persze ha már szaunázunk, kúráljuk magunkat gyógyvízzel is. Ez is jót tehet. De, ami még ilyenkor nagyon fontos, hogy a D-vitamin készletünket is kezdjük el feltölteni. Fürdőzzünk az élményfürdők félfedett medencéiben úgy, hogy közben megpróbáljuk a Nap sugaraiból begyűjteni a lehető legtöbb D-vitamint.

Miért fontos ez?

Mert a tél végére a hazai lakosság 70-80 százalékánál kiürülnek a tartalékok, amit bizony nem árt pótolni. Erre pedig az egyik legjobb természetes megoldás a napozás. A legalkalmasabb hely pedig erre a gyógyfürdő. Ahol a forró vizű medencékben télen, hidegben is lehet napozni

Ha tehát most indulnál wellnesselni, a szaunában méregteleníts, a kinti medencében pedig gyűjts a napfényből D-vitamint!

Várunk Sárváron!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!