Utazás

Csak óvatosan a postolással! – Így védekezünk a betörők ellen, ha a nyaralás alatt szabadon hagyjuk az otthonunkat

Óriási veszélynek tesszük ki a lakásunkat, ha a nyaralás alatt kipostoljuk a Facebookra, hogy hol pihenünk éppen. Így gyakorlatilag illetékteleneket is értesítünk arról, hogy szabad a lakás. Ráadásul annak ellenére tesszük ezt, hogy tudjuk: a nyaralás idején a legnagyobb a betörés esélye. A Szallas.hu felmérése szerint legalábbis ötből négy válaszadó így gondolja.

Sőt, nem csak, hogy így gondolják: minden második utazó fordult már vissza azért az indulást követően, hogy még egyszer leellenőrizze, valóban mindent bezárt-e. Szóval tartunk attól, hogy a nyaralás alatt betörnek hozzánk. Ennek ellenére minden harmadik utazó már az üdülés alatt is tudatja a világgal, hogy milyen jól érzi magát az otthonától távol – olvasható a Szallas.hu közleményében. De azért vannak tudatos netezők is. Szintén a válaszadók harmada válaszolt úgy, hogy csak a nyaralás után teszi közzé a pihenéskor készült fotókat. A többiek pedig semmilyen formában nem kommunikálnak az utazásról.

Ugyanakkor vannak bevált technikák, amikkel a nyaralás alatt védekezünk a betörések ellen. Ötből négyen megkérnek valakit, hogy akár naponta nézzen rá a lakásra. Vannak, akik az otthon maradt kutyával őriztetik a lakást. De ötből egy családnál riasztó (is) gondoskodik a védelemről.

Vannak persze leleményesebb utazók is – fogalmaznak a Szallas.hu felmérésében. Ők úgy tesznek, mintha otthon tartózkodna valaki, így például égve hagyják a lámpát, vagy bekapcsolják a rádiót. Előfordulnak fifikásabb megoldások is: többen arról számoltak be, hogy kulcsot adnak az anyósnak vagy más rokonnak, illetve a szomszédnak, hogy minden nap gondoskodjon a redőnyök felhúzásáról és leengedéséről, épp úgy, mint amikor otthon van valaki.

A strandon, vízparton is megtesszük a szükséges óvintézkedéseket – olvasható. A felmérés eredményei szerint senki sem visz magával nagyobb értéket, és többnyire valaki mindig ott marad felügyelni a holmikat. A jól bevált „letakarós módszer” is töretlenül népszerű, illetve a vízhatlan nyakba akasztós „pénztárcákat” is kedveljük.

Számít tehát a biztonság, a szállodai széfet mégsem használjuk

A válaszok alapján a nyaralás alkalmával háromból ketten nem kérnek széfet a szobájukba, és csak a válaszadók egyötöde fizet inkább többet az értékmegőrző lehetőségért.


Figyeljen Ön is az értékeire! Otthon és a nyaralás helyszínén is. És természetesen ügyeljen arra is, hogy ne hozza idegenek tudtára azt, ha éppen üres a ház. Ha még is így tesz, gondoskodjon a lakás megfelelő védelméről!


 

Szerelem

Ki ne szeretne így wellnesselni?

Sokszor írtuk már, hogy télen milyen felemelő érzés a kinti gyógyfürdős vízben üldögélni. De Sárváron nem csak ez az egy dolog hangulatos a hóesésben. Az arborétum ilyenkor is nagyon gyönyörű.

Olvass tovább
Élmény

A wellness alatt se felejtsd el az énidődet!

Miért olyan fontos, hogy a wellness hétvége alatt szaunázunk egyet vagy befeküdjünk egy masszázsra? Mert megérdemeljük az énidőt. Kevesen gondolnak bele abba – főleg az anyukák -, hogy a wellness hétvége éppúgy szól róluk, mint a családról. Vagyis ha csak a “csapat” igényeit nézzük, mi nem tudunk eléggé feltöltődni, és az élmény sem lesz teljes, ami hosszú távon negatív hatással lehet ránk és a családi kapcsolatainkra is. Az énidőre tehát nagy szükség van.

Olvass tovább