Nem gondoljuk, hogy korai lenne arra figyelni, mikor lesznek hosszú hétvégék 2017-ben. Ahogy egyre közeledett az új év első munkanapja, a legtöbbünknek biztosan eszébe jutott, hogy jó lenne még egy kicsit otthon maradni…

Olyan sokat nem is kell erre várni. Március 15-e ugyanis szerdára esik, ami valószínűleg sokaknál egy öt napos hosszú hétvégét jelent majd. Bár elképzelhető, hogy ezt szabadság is bánja, de talán megéri egy ilyen hosszú pihenőért. A húsvéthétfő április 17-én lesz, így a márciusi hétvége után hamar jön a következő hosszabb pihenő. Aztán június 5-e pünkösdhétfő, így a nyár is egy hosszú hétvégével indul. Viszont augusztus 20-a vasárnapra esik, így akkor nem lesz több napos pihenő. Október 23-a ugyanakkor hétfő, szóval lesz hosszú hétvége, míg november 1-je szerda, így akkor megint össze lehet hozni egy öt napos hétvégét.

2017-ben karácsonykor négy napos hétvége lesz, 2018-ban pedig az új év első napja hétfőre esik, így a következő év egy hosszú hétvégés lazítás után indul majd.

furdo4-30908631687

Úgy tűnik, lesz bőven lehetőségünk 2017-ben hosszabb kikapcsolódást tervezni. Mi ehhez rendszeresen mutatunk a blogunkban programokat, szálláslehetőségeket, úgyhogy érdemes gyakran visszanézni hozzánk.

Fotók: Spirit Hotel

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük