Testmozgás vagy forró fürdő? Melyik alkalmazható hatékonyabban a depressziós tünetek kezelésére? A Freiburgi Egyetem friss kutatás szerint az utóbbi kétszer olyan hatékony. Legalábbis, ha hetente kétszer sort kerítünk rá.

Minderre úgy jöttek rá, hogy arra kérték a kutatásukban résztvevők egy részét, relaxáljanak 40 fokos vízben hetente két alkalommal 30 percet, míg a másik csoport tagjainak heti kétszeri 45 perces mérsékelt mozgást írtak elő. Az alanyok depresszió szintjét az aktivitás előtt és után is megmérték, ami átlagban 21,7 HAM-D volt. (Ez a Hamilton-depresszió skála szerinti mértékegység, amivel a depresszió szintjét jelölik.) A vizsgálat során kiderült, hogy a fürdőzők átlaga két héten belül 6 ponttal esett. Míg a sportolóké “csak” három ponttal.

De vajon miért olyan hatékony a forró fürdő?

Mert a fürdő segít visszaállítani a biológiai óránk normál működését. A depresszió ugyanis sokszor a cirkadián ritmus összezavarodása miatt alakul ki. Ide tartozik a testhőmérséklet ingadozása is. Reggel például általában magasabb a testhőmérséklet, míg este alacsonyabb. Ha ez módosul, a szervezet nem működik normálisan, ezáltal erősödnek a depressziós tünetek. A melegvizes fürdő ezen képes segíteni. Ha rendszeresen veszünk relaxáló fürdőt, a testhőmérséklet megfelelő ingadozási peridódusai is visszaállnak – mindezekről a HáziPatika.com írt a Dailymail nyomán.

A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy a depressziós tünetek, a rossz hangulat kezelésére kiválóan alkalmazható a forró fürdő. Szóval valószínűleg az sem véletlen, hogy  egy pár napos wellness után újra tettre késznek, erővel telinek érezzük magunkat.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük