Nem csak a fürdő, illetve annak fedett részlege, hanem a Nádasdy Ferenc Múzeum is újranyit Sárváron. A fürdőváros szolgáltatáskínálata hamarosan ismét teljes lesz.

Arról már korábban írtunk, hogy Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő strand részlege után a gyógyfürdő fedett egysége is újranyit. Illetve azt is közöltük, hogy július közepétől a beltéri családi részlegen is fogadnak már vendégeket. Arról viszont eddig még nem írtunk, hogy már a Nádasdy Ferenc Múzeum is kinyit. Vagyis a vár ezután már belülről is látogatható. 

A koronavírus-járvánnyal összefüggő veszélyhelyzet megszűnésével a múzeum is újra kinyit. Június 23-ától már látogathatók a tárlatok.

Szóval mire az igazi nyaralós szezon beköszönt, Sárvár minden szolgáltatása újra elérhető lesz. Ide értve az arborétumot, a kalandparkot, a kerékpárkölcsönzést, a Tourinform Irodát, az éttermi szolgáltatásokat és természetesen a vizes élményeket. Meg persze a Nádasdy-vár kínálta kikapcsolódási lehetőségeket. 

A főszezonban természetesen már a szállodák is nyitva lesznek. A Spirit Hotel is hamarosan nyit, a Park Inn és a Thermál Sárvár pedig már most is fogad vendégeket – csak, hogy a legnagyobb sárvári szállásadókat említsük. De természetesen a “kicsik” is  nyitva vannak. A VitalMed, a Vadkert Major, a Harmónia, a Viktória, a Bassiana Hotel… mind-mind látogatható.

Várunk Sárváron!


Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük