Az ünnepi időszak egyik legnépszerűbb célpontja volt Sárvár. Különösen szilveszterkor lazítottak sokan a vasi fürdővárosban. Mindez a Szállás.hu összegzéséből derült ki. 

A szállásközvetítő oldal ünnepek előtti közleményében olvasható, hogy a többség, a vendégek fele hotelben ünnepelt. Ezek közül is jellemzően olyan szállodában, ahol adott volt a lehetőség a wellness-szelésre. A közöltek szerint az őszi-téli időszakban a nyárhoz képest egyébként 111 százalékkal többször használták a wellness szűrőt a szálláskeresők az oldalon. Vagyis az utazók nagy része az év végén valamilyen spa élményre vágyott.

És ez nem csak karácsonykor, hanem szilveszterkor is így volt. A TOP települések listájából is jól látszik, hogy főként a termálfürdős városokat keresték azok, akik több napos kikapcsolódásra vágytak. 

Ezen a népszerűségi listán szerepel Sárvár is. A 2021-es szilveszter TOP 10 belföldi úti céljai között a foglalási darabszámok alapján kilencedik volt a Vas megyei fürdőváros.

A nyugati országrészben található úticélok közül Sárvárnál gyakorlatilag csak Hévíz volt népszerűbb. A foglalások alapján ez utóbbi fürdős település a nyolcadik volt a listán.

A nyugat-dunántúli régiót tekintve a legkeresettebb célpont Sárvár volt tavaly szilveszterkor.

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük