Számos előnye van annak, ha a szaunázás után masszázsra is sort kerítünk.

A magas hőmérséklet izomlazító hatása miatt a szaunázást követő masszázs sokkal hatékonyabb lehet, mint önmagában.

Ugyanakkor nem csak az izomlazítás az, amiben segíthet a szaunázás. A hő az ereket is kitágítja, így a keringés is javul. Illetve a fokozott keringés segít a szervezetünkben felhalmozódott méreganyagok kiürítésében is. Ami ugyancsak hatékonyabbá teszi az “izzadás” utáni masszázst. 

A tudomány a kombináció mögött 

A Journal of Physical Therapy Science című szaklapban 2018-ban egy kutatást idéznek. Ebben a vizsgálatban 12 fiatal férfi vett részt, akik fizikailag aktívak voltak, és rendszeresen sportoltak.

Az egyik csoportban a résztvevők először 30 percet szaunáztak, majd ezt követően 30 percen keresztül masszírozták őket. A másik csoportban a résztvevőket ugyancsak 30 percig masszírozták, de ők előtte nem szaunáztak.

A vizsgálat során a kutatók megmérték a résztvevőknél az izomfeszültséget, az izomregenerációt és az izomfájdalmat is. Az első és a második napon a kezelések előtt és a kezelések után azonnal, illetve 24 órával és 48 órával később is megtették ezt.

A vizsgálat eredményei szerint a szaunázás és a masszázs kombinációja hatékonyabb az izomregenerációra és az izomfeszültség csökkentésére vonatkozóan, mint a masszázs önmagában. A résztvevők izomfeszültsége jelentősen csökkent a kombinált kezelés után azonnal és 24 órával később is, míg a masszázs csoportban csak azonnali hatás volt megfigyelhető. A későbbi hatás jóval enyhébbnek mutatkozott.

Mindent egybevetve tehát úgy tűnik, a szaunázás és a masszázsterápia együttes alkalmazása kiváló módja lehet a hatékony izomregenerációnak. Nagyon úgy fest, hogy ha mélyebb izomregenerálást szeretnénk a wellness alatt, érdemes lehet a két kezelést együtt alkalmazni.

Úgyhogy a legközelebbi wellness alkalmával tegyél te is egy próbát. Szerintünk nem fogsz csalódni.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük