Mitől válik igazi élménnyé a nyaralás? Egy nagyon egyszerű dolgot kell csak megtennünk: kapcsoljunk ki a mobilunkat a vakáció alatt! Ez persze nem könnyű, ezért egyes hotelekben akár segítséget is kérhetünk ahhoz, hogy teljes legyen a digitális detox.

Nem egy olyan szállodáról hallani már, amit “fekete lyuk üdülőhelynek” neveznek. Itt nincs nagyon választása a vendégnek. Megérkezéskor le kell adnia az okostelefonját és a tabletjét. Ha ugyanis ezt nem teszi meg, nem lesz képes maximálisan kiélvezni a hely nyújtotta élményeket. A mobil ugyanis eltereli a figyelmet, az állandóan befutó értesítések miatt a gondolataink általában másfelé járnak. Ráadásul a telefonokhoz kapcsolódó megszokás arra késztet minket, hogy sietve legyünk túl az egyes programokon. Gyorsan, minél több élményt gyűjtsünk be rövid idő alatt.

A szakértők egyébként azt mondják, hogy a csend az új luxus. És ez nem csak a szó szoros értelmében vett csendet, hanem az információáramlásra vonatkozó csendet is jelenti. Az adott látványosságról például ne a telefonon olvasgassunk el előre mindent. Először hagyjuk, hogy a látnivaló önmagától váltson ki bennünk érzelmeket, élményeket. A nyaraláskor hagyjuk magunk mögött a gépek által diktált többfeladatos világot. Kizárólag egyetlen dologra koncentráljunk, és azt éljük meg annyira, amennyire csak lehet.

Egyébként erre van is igényünk, csak sokan nem merik meglépni, hogy teljesen elhagyják a mobiljukat. Persze nem azt mondjuk, hogy az okostelefon rossz dolog. Az utazás során is nagy hasznát vehetjük a különféle applikációknak. De az kétségtelen, hogy a túlzásba vitt mobilozás rengeteg élménytől foszt meg bennünket.

Nem véletlenül indul el Magyarországon sem egy olyan mozgalom, aminek nagyon is direkt az elnevezése: Mobil off, élmény on. Ahogy a kezdeményezők is tartják: ha a háttérbe szorítjuk a digitális világot, a valóságban éljük meg az élményt. Így kénytelenek leszünk kommunikálni a helyiekkel, illetve a családdal, a barátokkal, az úti társakkal is. Ez pedig lelkileg jobban épít minket.

A lényeg tehát, hogy a wellness alatt is tanuljuk meg átadni magunkat a víz kínálta élményeknek, illetve a természet nyújtotta kikapcsolódási lehetőségeknek. És ezt tegyük slow travel stílusban, a magunk természetes ütemében. Ne úgy, ahogy azt a mobil diktálná. Ha ezt teszed, nem csak a helyszínen tartózkodás lesz nagyobb élmény, hanem az emlékek is sokkal mélyebben megragadnak. Ráadásul slow stílusban a nyaralásra szánt idő sem repül el pillanatok alatt. Az érzés sokkal hosszabb lesz. Erről itt írtunk korábban. Talán érdemes elolvasnod.

A nyaralás és a mobil kapcsolatát pedig érdemes újragondolni.


Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!