A több napos wellness nyilván jó dolog. De azért az egy napos wellness erejét se becsüljük le. Persze gyógyulást azért ne várjunk a mikro wellness pihenéstől, de gyors reboot-ra azért az egy napos relax is képes. 

Egy kiadós wellness nap inkább mentális vonalon hozhat eredményt. Azzal, hogy oldódik az izomfeszülés, ellazul az elme is. Vagyis elillan a hétköznapi stressz, kikapcsol a vegetatív idegrendszer. Az agy mondhatni újraindul. Minderre a gyógyvizes üldögélés és a szauna szeánszokon való részvétel alkalmas. 

Akárcsak a masszázsok. Ahogy a szauna és a gyógyvíz hője, úgy a masszázs során végzett szakszerű mozdulatok is képesek az izmok ellazítására. Ha pedig az izom ellazul, az elme is felszabadul.

Ugyanakkor ne feledjük, hogy ha wellness-szelünk, általában a mobilt se nyomkodjuk. Ami már önmagában egyfajta wellness az agynak. De az is sokat számít, hogy ilyenkor mást csinálunk, mint amihez egyébként szoktunk. A wellness alatt kilépünk a mókuskerékből, elhagyjuk a monoton rutint és szó szerint kikapcsolódunk. Nem mellesleg áldozunk a szociális kapcsolatokra is. A gyógyvízben, a relax során gyakran beszélgetünk másokkal. Ez pedig jó, és ezt igényli a lélek. 

Szóval az egy napos wellness sokkal többet jelent az egészség szempontjából, mint azt sokan gondolnák.

Vagyis ha teheted, áldozz az egynapos wellnessre is. Nem számít, hogy csak egy nap. Egyetlen alkalom is rendkívüli jelentőséggel bír a mentális egészség szempontjából.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük