A válasz igen. Sőt, a NBC által közölt tudományos cikk szerint a mentális egészség szempontjából még eredményesebb is a rövid vakáció, mint a hosszú. 

Jonathan Alpert, pszichoterapeuta úgy véli, a mini szünetek, a hosszú hétvégék csodákra képesek. Mindez annak köszönhető, hogy ilyenkor nincsenek azok a stresszes helyzetek, amik a hosszú kikapcsolódásokra jellemzők. Sokkal jobban el tudjuk lazítani magunkat egy rövid wellness alatt, mint egy hosszabb nyaralás alkalmával. 

Ilyenkor nem gondolkodunk azon, hogy lemaradunk valamiről a munkában. Rövid időre simán el tudjuk engedni az e-mailek, a közösségi média, a napi hírek figyelgetését. És az a nyomás sincs rajtunk, hogy most aztán ki kell maxolni a pihenésre szánt időt. Sokkal szabadabbak vagyunk, hiszen ha nem is sül el olyan jól a wellness, pár hónap múlva akár egy másik helyen újra próbálhatjuk.

És ez a másik kulcsgondolat. Vagyis ha több, rövidebb vakációt tervezünk, mindig van mit várni. Így a nehéz hétköznapokon is sokkal könnyebb túllendülni.

Plusz a költségek… Mivel egy rövidebb vakáció kevesebbe kerül, kicsit bátrabbak vagyunk a fizetős szolgáltatásokkal kapcsolatban is. Azaz több dolgot bevállalunk, mint egy hosszú nyaralás alatt. Ezáltal az élmény is sokkal nagyobb lesz a mikrovakáció során.

A felmérések szerint egyébként mindezt egyre több ember gondolja így. Évről évre érzékelhetően többen indulnak hétvégi kikapcsolódásra. Sárváron is ezt látni. A wellness hétvégék népszerűsége folyamatosan növekszik. És már nem csak az ünnepekkor…

Szóval ha nem volt lehetőséged idén hosszú nyaralásra, akkor sem maradtál le semmiről. Sőt, ha be tudsz iktatni több hosszú hétvégét, akár még jobban is kipihenheted magadat, mintha elbújtál volna a világ elől 8-10 napra. 

Tippek itt!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük