A gyógyfürdőzés előtti bemelegítéssel még hatékonyabbá és biztonságosabbá tehető a wellness. 

Persze tudjuk, hogy ez most elsőre furcsán hangzik, hiszen bemelegíteni általában fizikai aktivitás előtt szokás. De hidd el, a gyógyfürdőzés előtt sem árt. Több okból is. 

Például a keringés fokozása miatt.

Kezdd a gyógyfürdőzést egy rövid sétával vagy egy könnyű testmozgással! Ez felmelegíti az izmaidat és növeli a pulzusszámot. Ezáltal a gyógyvízben való lazítás során az oxigén és a tápanyagok hatékonyabban áramolhatnak az izmokba, és a salakanyagok is könnyebben távozhatnak majd.

A testhőmérséklet emelése is fontos lehet. Amikor elmerülsz a gyógyvízben, annak a magas hőmérséklete hatással van a szervezetre. Ilyenkor egyfajta sokkot kap a test. Az előzetes melegítéssel ezt mérsékelheted. A felkészülés segít, hogy kevésbé érezd a hirtelen hőmérséklet változást. Azaz minimalizálja a test terhelését.

Az izomlazítást, a nyújtó gyakorlatokat se feledd! A gyógyfürdőzés eredményének maximalizálása érdekében a medencébe való belépés előtt célszerű az izmokat is ellazítani. Ebben az állapotban ugyanis hatékonyabban felszívódnak a vízben lévő összetevők, ásványi anyagok. Illetve a relaxálás is eredményesebb lehet.

Ja, és legyen a bemelegítés része a hidratálás is. A gyógyfürdőzés előtt, közben és után is szükséges a szokásosnál több folyadékot bevinni.

Ha tehát kellően bemelegítesz, a vízbe történő belépés után szinte egyből beindul a gyógyfürdő hatás. Ellenkező esetben a szervezetnek szükséges akklimatizálódni, ez pedig idő. Ami ugyebár számít, hiszen a gyógyvízben nem ajánlott egyhuzamban 15-20 percnél hosszabb időt eltölteni.

Ezt gondold át, és a legközelebbi gyógyfürdőzésed alkalmával, a medencébe belépés előtt foglalkozz a test, a szervezet felkészítésével.

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük