Gyakori fejfájással nem túl egyszerű az élet. Aktívnak maradni, produktív életet élni, amikor folyamatosan a fejünkkel gyötrődünk, nagy kihívás. Ráadásul sokak számára nem is létezik erre a problémára megfelelő megoldás. 

A gyakori fejfájás oka más és más lehet, ezért is lehetetlen ezek pontos feltárása. Az mégis elmondható, hogy a leggyakoribb okok között a stressz, a nem megfelelő minőségű alvás, illetve egyéb életmódbeli tényezők szerepelnek.

Ha pedig ez így van, akkor erre az egyik kiváló megoldás lehet a forró fürdő alkalmazása.

Szerencsére egyre többen vannak azok, akik a gyógyszeres kezelés helyett valamiféle alternatív megoldást szeretnének használni. Úgy, mint például gyógyfürdőzést. Igaz, a forró fürdő nem közvetlenül a fájdalmat csillapítja, de az okok csökkentésében meglehetősen nagy szerepe van. 

Mivel a forró fürdő oldja a stresszt, az izomfeszültséget, ezáltal bizonyos esetekben eredményesen alkalmazható a tenziós fejfájás csökkentésére. 

De ne feledjük azt se: ha gyógyvízben fürdőzünk, az abban lévő ásványi anyagok is kifejtik a hatásukat. Ezek a fürdőzés során a bőrünkön keresztül szívódnak fel.

Természetesen a fürdőzés előnyei ennél még messzebbre mutatnak, hiszen ilyenkor kiszakadhatunk a zajos hétköznapokból, és eljuthatunk a béke szigetére. Ilyenkor az ember végre leteszi a telefonját, a számítógépét, és élvezheti a masszírozó víz összes előnyét. Az pedig, hogy pár órára kilépünk a mókuskerékből, gyakran hatásosabb, mint bármilyen fejfájás elleni gyógyszer.

Nem mellesleg a forró fürdő segíti a jobb alvást is. Ami azért érdekes, mert sokszor azért fáj a fejünk, mert egyszerűen nem vagyunk kipihentek.  

Egyszóval aki fejfájós és a panaszt a stressz, a kevés pihenés okozza, próbálja ki a pezsgőfürdőzést. Akár Sárváron. Az gyógy- és wellnessfürdőben két jakuzzi és több masszázsmedence is található.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük