A wellness alatt a testi-lelki jóllétünk egésze értendő. Ahogy a fizikai jóllétünk eléréséhez is tennünk kell mondjuk rendszeres testmozgással, úgy a lelkünket is karban kell tartanunk, hogy a boldogság utáni vágyunk ne csak egy álomkép legyen.

Boldognak lenni minden ember legelemibb érzelmi szükséglete. Természetesen a boldogság fogalma nehezen fogalmazható meg, hiszen egy meglehetősen szubjektív érzésről van szó. Minden embernek mást jelent a boldogság, más a mértéke, más a tárgya, másmilyen úton juthat el hozzá, mégis, egy valami nem vitatható: a boldogságunk csakis önmagunktól függ. Senkinek az ölébe nem hullik magától – bizony minden nap tenni kell azért, hogy elérjük és meg is tartsuk ezt az állapotot.

Érdekes tény, de annak ellenére, hogy a várható élettartam és az egy főre jutó jövedelem folyamatosan növekszik, a világ továbbra is boldogtalan. A 2018-as World Happiness Report megmutatta, hogy az emberek egy 10-es skálán átlagosan 5-ösre értékelik a boldogságukat.

De lássuk csak, mi az, ami hozzájárul, és mi az, ami nem az érzelmi jóllétünk eléréséhez.  

A kutatások ugyan bebizonyították, hogy a pénz és a fizikai egészség fontos tényező a boldogságban, azonban a szociális kapcsolataink és a közösség ereje játssza a legfontosabb szerepet. Minőségi időt tölteni egy számunkra fontos és szeretett személy társaságában, nem helyettesíthető a virtuális térben lévő kapcsolatainkkal.

A tanulmány azt is kimutatta, hogy az állandó digitális kapcsolatok boldogtalanná tesznek minket. Hosszabb-rövidebb időre lekapcsolódni a virtuális térről, már egy egészen komoly mozgalommá nőtte ki magát, ami a „Silence”, azaz a “Csend” névre hallgat.

A táplálkozás szintén köthető a boldogságunkhoz. Üdvözlendő trend, hogy ma már egyre többen vannak azok, akik tudatosan figyelnek arra, mit és hogyan esznek.

A hétköznapi rutin nem a legjobb, ahogy a rövid távú célok hajszolása sem a boldogságunk elérését szolgálja. Ki kell kapcsolnunk az ego-vezérelt üzemmódból, és önmagunk helyett másokkal és a közösségünkkel kell törődnünk.

Pozitív dolog, hogy a boldogság tudománnyá vált, s mint ilyen, mérhető paraméterei vannak. Kutatási eredményei által pedig tippeket kaphatunk arra vonatkozólag, hogy a vágyott boldogság a mi hétköznapjainknak is állandó vendége legyen.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük