Igen is, meg nem is. Kisgyermekes szülőként ugyanis olyan önfeledt nyaralásra ne számítsunk, mint fiatalon. Hiszen az egészséges aggodalom mindig ott lesz bennünk, bármilyen kellemes helyen is vagyunk, az egyik szemünk mindig a gyermekünkön lesz. Ez nem kérdés. Viszont ha olyan szállodát választunk, ahol minden feltétel adott a gördülékeny vakációhoz, sok idegeskedéstől óvjuk meg magunkat.

Szóval megéri böngészni a hotelek között. Ha például adott a gyerekágy, az étkezőszék, a kiskád, már könnyebb a helyzetünk. De ha még konnektordugók és élvédők is vannak szobában, az komoly biztonságérzetet ad. Az pedig plusz extra, ha még olyan játszószoba is van a szállodában vagy a fürdőben, ahol külön óvónő vigyáz a kicsikre, amíg mi lazítunk. Sárváron ez is adott.

De mennyit kell fizetni mindezért?

A Tőzsdefórum próbálta meg összegyűjteni az árakat. A cikkük szerint általánosságban elmondható, hogy a hotelek nagy részében a 6 évnél fiatalabb gyermekeknek ingyenes a szállás. A 6 és 12 éves kor közötti gyermekeknél pedig jelentős kedvezményt kapunk. Viszont az étkezést általában a gyerekeknek is ki kell fizetnünk – írják.

Ugyanitt közlik azt is, hogy a kicsikre vonatkozó kedvezmények általában akkor érvényesíthetők csak, ha legfeljebb kettő 12 évesnél fiatalabb gyermekkel megyünk nyaralni, és ők velünk, a szülőkkel együtt vannak egy szobában.

Ha külön szobában vagy több légterű apartmanban szállunk meg, akkor már magasabb összegekkel kell számolnunk – figyelmeztetnek. Ami azzal magyarázható, hogy a gyermekek felnőtt helyeket foglalnak el a hotelben, így a szállásadó kénytelen felárral számolni.

Kíváncsi vagy arra, hogy a sárvári családbarát szállodákban milyen árakkal kell kalkulálni? Jó kiindulási pont lehet a Park Inn, ami közvetlenül átjárható a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdővel. Íme, az ő ajánlatuk.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük