Lehetséges, hogy azok az idősebb emberek, akik rendszeresen mozognak, jobb agyi teljesítménnyel rendelkeznek, ráadásul a memóriavesztéshez köthető betegségekre is, mint például az Alzheimer-kór, kisebb a kockázatuk.

A rendszeres testmozgáson pedig még csak nem is feltétlenül az edzőtermi körülmények közti mozgást kell értenünk, hanem például olyan egyszerű mozgásformát, mint a séta a szabadban.   

 A The Journal of the American Medical Association által a közelmúltban publikált tanulmány szerint a gyakori mozgás, edzés javítja az idősek kognitív képességeit.

 A Melbourne-i egyetem kollégái is kíváncsiak voltak arra, hogy a testmozgás miképpen csökkenti a demencia kockázatának kitett idősebbek kognitív funkcióit. Az általuk publikált tanulmány érdekes összefüggésekre világít rá. A vizsgálatba 138, 50 év feletti felnőttet vontak be, az átlag életkor 69 év volt, a kutatás pedig 24 héten keresztül zajlott.

A vizsgálat vezetői véletlenszerűen osztották ki az otthoni edzésprogramokat a résztvevők között. Azokat, akiknek edzeni kellett, heti 150 perces mozgásra buzdították. A legpreferáltabb mozgásforma a séta volt.

Az eredmények magukért beszéltek. Azok, akik mozogtak, magasabb pontokat értek el a kognitív teszteken, és a régebbi dolgokra is jobban tudtak emlékezni. Az eredmény már hat hónap után is tisztán látszott, illetve a program befejezése után még 1 évvel is mérhető volt.

Összességében tehát elmondható, hogy egy olyan egyszerű mozgásformával, mint a séta, ráadásul mindössze napi 20 percben, rengeteget tehetünk az agyunk karbantartásáért.

Itt az ősz, a természet újra gyönyörű színekben pompázik. Rajta hát, irány ki a szabadba egy kellemes kis sétára! Ha ezt Sárváron tennéd, itt mutatunk pár remek tippet.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük