Sárvár is “fehérre változott”. A kirándulások célpontjául szolgáló erdők, a tavak és azok környéke is igazán hangulatosak lettek. Nem, mintha máskor nem lennének azok, de azért a télnek is megvan a maga szépsége. Érdemes tehát körbejárni a környéket. És az aktív program mellett egy kis wellnesst is beiktatni. Mutatunk egy egy napos sárvári programtippet.

Szerintünk egy téli program indulhatna úgy, hogy egy jó alvás után délelőtt elindulunk Sárvárra, megnézzük a behavazott belvárost és a Nádasdy-múzeum egyedülálló kiállításait. Eszünk egy laza ebédet valamelyik helyi étteremben. Ezután kicsit kimegyünk a természetbe. Bejárjuk az említett tavak és a kiránduló erdő környékét. Majd délután elmegyünk egyet fürdőzni a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőbe. Itt délután négy órától kedvezményes jegy váltható. Szóval amiatt sem kell aggódni, hogy esetleg túl költséges lenne így wellness. A fürdő egyébként este 10 óráig nyitva, van tehát idő lazítani az egész napos aktív program után. És még éhezni sem fogunk. Ugyanis a wellnessfürdő területén éttermeket is találunk.

Szerintünk ez egy jó kis téli program lehet. Ha ezt választjuk, valószínűleg feltöltődünk és kellőképpen kikapcsolódunk. Mi várunk Titeket!

A helyi éttermek listája egyébként itt található.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük