Ki mennyit költ a gyermekek táborára és hova megy a többség nyaralni az idén?

A Regio Játék friss kutatása szerint a gyermekek táboroztatására mintegy 20-40 ezer forintot szánnak a szülők a nyáron.

Kiderült az is, hogy minden második 3 évnél idősebb gyermek megy idén táborba. A legtöbben sport-, alkotó- és erdei táborokba készülnek.

Megtudtuk azt is: minden harmadik családra jellemző, hogy legalább két tábort finanszíroznak, amihez hozzájön még a zsebpénz. Ez utóbbi a megkérdezettek felénél egy napra nagyjából ezer forint. Egy és háromezer forint közötti összeget 32 százalék ad költőpénzként, tíz százalék esetében pedig három és ötezer forint közötti összeg a zsebpénz.

A felmérés rávilágított arra is, hogy a gyermekek 44,5 százaléka 2-5 napos táborra megy, míg 36 százaléka 5-7 naposra. A fennmaradó időt sorrendben a nagyszülőknél, a napköziben vagy baráti családoknál töltik a fiatalok – olvasható.

A családi nyaralásokkal kapcsolatban kiderült: a legtöbben belföldi szálláshelyeket céloznak meg (75 százalék), külföldre tíz családból csak egy utazik.

Kíváncsi vagy rá, hogy Sárváron milyen szuper nyári táborok várják a gyerekeket? Klikk ide!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük