A kalandparkban eltölteni egy napot már önmagában egy remek program. De az talán még nagyobb élmény, ha ugyanott éjszaka tehetjük próbára a bátorságunkat. Sárváron erre több alkalommal is lesz lehetőség a nyáron. A kalandpark honlapján lévő naptár szerint legalábbis június 3-án, július 15-én és július 19-én is lesz éjszakai kötélpályázás.

De mit is jelent az, hogy kötélpályázás?

Sárváron a kalandparkban tizenegy, összesen 120 állásos erdei kötélpálya található. Ezek közül négy felnőtteknek való. Köztük olyan is, ami 8 méter magasban vezet. Szerintünk ezen végighaladni nappal is komoly bátorságpróba, nem hogy éjjel. De az se hangzik rosszul, hogy a kalandpark tava fölött is át lehet csúszni egy kötélpályán.

Ugyanakkor egy ilyen program nem csak a felnőtteknek lehet nagy élmény. A kicsiknek készült szakaszok miatt az egész család jól érezheti magát, ha a sárvári kalandparkba látogat.

Szerintünk jó kis időtöltésnek tűnik a kötélpályázás, ahogy az összes többi kalandparkos program is. Ezekről részletek itt. Míg a kalandpark nyitva tartását itt találod, az árakról pedig itt tájékozódhatsz.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük