A hazai városok közül Sárvár is bekerült a TOP 3-ba. A Trivago összesítette, mely úti célok a legnépszerűbbek az utazók körében. Ez lett az eredmény.

Sárvár a vendégek szállásértékelései alapján a harmadik legnépszerűbb hazai úti cél lett.

Egészen pontosan 83,03 pontot ért el a 100-ból. A vasi fürdővárost csak Gyula és Budapest előzi meg – ez komoly eredmény, szerintünk.

A listára egyébként olyan városok kerültek fel, amelyek minimum 50 szálláshellyel és szállásonként átlagosan minimum 60 vendégértékeléssel rendelkeznek.

Szóval úgy tűnik, Sárvárt szeretitek, és szívesen meg is osztjátok másokkal az itt szerzett élményeiteket.

Ezt köszönjük, és csak így tovább!

Ha megnéznétek, mások milyen értékeléseket adtak Sárvárról és az itteni szolgáltatásokról, ide klikkeljetek!


A Trivago Rating Indexről

A Trivago Rating Index (tRI) egy 1-től 100-ig terjedő indexszám, melyet globálisan összesen több mint 175 millió szállásértékelés összevetésével számolnak ki a trivago üzleti elemzői. A szám az összes, a metakeresőn szereplő foglalási oldal vendégértékeléseit figyelembe veszi, azzal a tényezővel együtt, hogy adott úti cél szállásaihoz átlagosan mennyi értékelés tartozik. A globális toplistára történő felkerüléshez minimum 130, a magyar desztinációk toplistájára való felkerüléshez minimum 50 szálláshellyel kell rendelkeznie a városoknak. Mindkét lista esetében szálláshelyenként átlagosan minimum 60 vendégértékelésre van szükség.


Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük