Koronavírus-járvány ide vagy oda, a magyarok utazási kedve nem csökkent. A Nielsen és a Szállás Group közös felméréséből legalábbis erre lehet a következtetni.

Ahogy az összegzésben olvasható: a koronavírus-járvány a vártnál kevésbé vetette vissza az idén az utazási kedvet. Jövőre pedig még a pandémia előttinél is magasabb utazási hajlandóságra számítanak.

A kutatás során megkérdezettek 92 százaléka az idén és tavaly is legalább egy alkalommal utazott, és 99 százalékuk tervezi ezt a járvány utáni időszakban is. Sokan ráadásul külföldre és belföldre is készülnek. Az eredményekből az is kiderült, hogy míg az idén a válaszadók alig ötöde utazott külföldre és belföldre egyaránt, addig jövőre ezt már több mint a felük tervezi.

Egyébként ha határon túli kikapcsolódásról van szó, a magyarok többsége Horvátországba, Romániába, Csehországba, Lengyelországba utazna szívesen. Mely regionális utazási igény egyébként nemcsak itthon, hanem a teljes kelet-közép-európai piacon egyre erősebb.

Ami pedig az utazási motivációt illeti: a nyaralás marad az elsődleges, 68 százalék válaszolta ezt. De figyelemreméltó a növekedés az egészségturisztikai célú és a kulturális körutazások szegmensében is. Az előbbi céllal belföldön korábban a válaszadók negyede utazott, ezt a járvány után már a harmaduk tervezi. A külföldi körutazások esetében még markánsabb az emelkedés: 15 százalékról 27 százalékra nőtt az arányuk a járvány előtti időszakhoz képest – írja a kutatás eredményei nyomán a távirati iroda.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük