Egyes szakértők szerint igen. A Napi.hu közölte a német TUI utazási iroda elnökének véleményét, miszerint a koronavírus-járvány lecsengését követően kezdetben jóval alacsonyabbak lesznek az árak, mint a válság előtt. Marek Andryszak szerint mindez az utazási irodáknak, a szállásadóknak persze nem biztos, hogy jó, viszont a vakációt fontolgatók rendkívül jól járhatnak. Szinte biztos, hogy olcsóbban tudnak majd utazást foglalni.

Mindezek mellett a szakértő azt is megjegyezte, hogy az utazási piacon ugyan lehet szezonális visszaesés, de átlagban valószínűleg nem fognak esni az utazások.

Bár ehhez a vírushelyzetnek rövid távon rendeződnie kell és nem szabad, hogy második hullám érkezzen.

Érdekesség még, hogy a szakértők szerint egyébként a turisták döntésére nagyobb hatással lesz a gazdasági válság miatt várható árcsökkenés, mint maga a koronavírus-járvány. 

A hazai szakemberek is hasonló várakozással tekintenek a nyári időszakra. Abban egyetértés van itthon is, hogy hirtelen sokan fognak majd nyaralást foglalni a koronavírus-járvány lecsengését követően. Illetve az sem kérdés, hogy lesznek komoly akciók. Viszont a hazai turizmus teljes regenerálódása nem lesz olyan gyors, mint a német szakember szerint. A magyarországi jelentések szerint a külföldi és a belföldi forgalom járvány előtti szintre való visszarendeződése akár egy évig is eltarthat.

Viszont ha a külföldről érkező turistákat nem számoljuk…

Amennyiben csak a belföldi utazásokat nézzük, már biztatóbb a kép. Ha ugyanis újra útra lehet kelni, a többség itthon fog utazást foglalni.

Mindezt egyébként a mi felmérésünk eredményei is alátámasztják. Az általunk megkérdezett internetezők több mint fele ugyanis azonnal elkezd utazást foglalni, amint bejelentették, hogy lecsengett a koronavírus-járvány. Aki pedig így tesz, az szinte kizárólag belföldi utazást tervez.

Te is így vagy ezzel?

Ha igen, és szívesen jönnél a koronavírus-járvány után Sárvárra lazítani, klikk a Sárvár.hu Facebook oldalára, informálódj itt a friss utazási lehetőségekről, tippekről.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük