Arra kérünk, próbáld csak felidézni a legutolsó nyaralásod legjobb pillanatait. Ha megvannak, akkor vizsgáld meg őket, mennyire töltenek el pozitív érzésekkel, illetve arra is próbálj visszaemlékezni, hogy maga a pihenés alatt milyen volt a közérzeted.

Ha a válaszaid közt szerepel a boldog, vidám, gondtalan, nyugodt, pihentető szó, vagy ezeknek a jelzőknek valamelyik szinonimája, akkor hadd áruljunk el valamit: mindez korántsem véletlen.

Egy 2014-es tanulmány szerint az utazás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy hosszú és boldog életünk legyen.

Vizsgálták a nemek közti különbségeket, illetve hasonlóságokat is. Azt találták, hogy azok a nők, akik rendszeresen utaztak, kevésbé voltak kitéve a szív okozta halálozásnak, mint azok, akik nem.

Férfiak esetében is hasonló a tendencia: akik éven át egyszer sem mennek nyaralni, azok esetében 20 százalékkal nagyobb a halál kockázata, illetve 30 százalékkal nagyobb a szívbetegséghez köthető halálozások száma.

A boldogságot figyelembe véve pedig a nyaralók 86 százaléka vallotta magát boldognak, míg a nem nyaralóknak csupán a 75 százaléka.

Ezek után feltehetjük a kérdést: Mégis hogyan javítja az utazás az egészségünket?

Egy ausztrál tanulmány szerint a következő tényezők fontosak a pozitív érzelmek, a létezés célja és az, hogy valaminek a részesei vagyunk. Összességében tehát ez a három fontos, utazáshoz köthető dolog van az életünkben, ami hozzájárul a boldogságunkhoz.

Kiderült, hogy csupán már az nagymértékben hozzájárul a boldogságunkhoz, hogy lefoglaljuk magát a nyaralást, vagy a vakáció során készült képek nézegetése, azaz az utazás egésze, az elejétől a végéig képes örömöt szerezni számunkra.

Persze aki utazott már, az pontosan tudja, hogy mindemellett egy nyaralás önmagában elég stresszes is tud lenni, ezért aztán jó, ha előre leszervezünk már néhány bizonyos dolgokat, hogy ne érhessen minket csalódás.

Így például nem árt, ha már a kezdeti, tervezés időszakában okosan és körültekintően választjuk meg az úticélt. Fontos, hogy az megfeleljen a család apraja-nagyjának.

Az utazás során esetlegesen bekövetkezett kisebb-nagyobb baleseteket, vészhelyzeteket bejósolni nem lehet, ellenben felkészülni minden eshetőségre már annál inkább. Ilyen például egy-egy plusz váltás ruha, vagy egy jól felszerelt elsősegély doboz.

Az utas- és egészségbiztosítás sem utolsó szempont. Ez például akkor jön nagyon jól, ha valami oknál fogva le kell mondani az utazást, vagy például törlésre kerül a járatunk, esetleg egy váratlan betegséggel találjuk szembe magunkat.

Fotó: Hotel Mirage Sárvár

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük