Egy olyan kultúrában, ahol minden a teljesítményről és az eredményről szól, kevés szó esik a nyaralásról, pedig a hétköznapoktól való elszakadás fontos lenne az agyunknak.

Az egyik legfontosabb szervünknek bizony nagy szüksége van pihenésre, hisz az agy a testünk által előállított energia 20 százalékát fogyasztja el, ami akár 5-10 százalékkal is növekedhet, ha valami megterhelő dolgot csinálunk. Mint például egy fontos e-mail megírása, vagy egy számítás elvégzése.

De agyunk azokban az időszakokban sem tétlenkedik, amikor látszólag nem “dolgozik”, ugyanis ekkor rendszerezi a begyűjtött információt.

Hogyan jön mindehhez a nyaralás? Az egészséges agy működéséhez szükségünk van a változatosságra, kikapcsolásra, a nyaralás pedig mindezt lehetővé teszi számára. 

A kreativitás gyökere a pihenés. A nyaralás segít az agynak lekapcsolódni a feladat-orientált viselkedésről, engedi neki, hogy kedvére, céltalanul működjön, és hogy foglalkozzon a “nem fontos” kategóriába tartozó dolgokkal is. 

A pihenés segít abban is, hogy jobb döntéseket hozzunk. Ráadásul akkor dolgozik a legjobban, ha nincs rajta nagy nyomás. Ezért is jó gondolat, ha egy fontos vizsga, vagy prezentáció előtt szundítunk egy kicsit, vagy sétálunk egyet a természetben. Ezután nagyban javulnak a kognitív funkcióink, mint például a memória vagy a figyelem. 

A stressz egyik legjobb ellenszere szintén a pihenés lehet. Amikor feszültek vagyunk, testünk nagy mennyiségű kortizont és az adrenalint termel, ami nem más, mint a szervezetünk két legjelentősebb stresszhormonja.

Rövid távon e két hormon akár ösztönzőleg is hathat ránk, azonban hosszú távon számos krónikus betegség kialakulásához vezethet. Ha képesek leszünk csökkenteni a stresszt, akkor azzal a betegségek kialakulásának kockázatát is jelentős mértékben mérsékeljük, illetve az addig kialakult feszültség okozta károkat is enyhíthetjük vele.

Nem meglepő módon a krónikus stressz fokozza a belső szorongásukat és a depressziót is. Azok az emberek, akik nem veszik igénybe a szabadságukat, háromszor depresszívebbek és szorongóbbak, mint azok, akik élnek ezzel a jogukkal.

A pihenés tehát boldogabbá tesz minket. Ilyenkor a szervezet elegendő mennyiségű endorfint termel, s ez képes ellensúlyozni a fent leírt stresszhormonok káros hatásait.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük