Az egészségünkkel, az egészséges életmóddal való foglalkozás talán még sosem volt akkora divat, mint manapság. Ebben persze semmi kivetnivaló nincs, hiszen a táplálkozáson vagy a testmozgáson túl egy másik fontos egészségmegőrző módszerre hívja fel a figyelmet. Ami nem más, mint a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás.

Ebből a szempontból ez utóbbi kicsit mostohagyereknek tekinthető, hiszen sok esetben hajlamosak vagyunk elsikkadni afelett, hogy az alvás-ébrenlét ritmusának zavara mennyi mindenre van negatív hatással az életünkben.

Számos helytelen alvási szokást veszünk fel az életünk során, amiket ha sikerülne levetkőznünk, az jelentősen hozzájárulna a testi és a szellemi egyensúlyunk fenntartásához.

Hozd rendbe az alvási ritmusodat a nyaralás alatt!

Hamarosan beköszönt a jó idő, ezzel együtt lassan elkezdhetjük szervezni a nyári vakációt is. Ez pedig egy kedvező időszak lehet arra, hogy megvizsgáljuk az alváshoz fűződő viszonyunkat is. Tedd fel a kérdést: mikor tudsz jobban pihenni? Akkor, amikor “úton” vagy, esetleg otthon?

Használd ki a nyaralást és a pihenést arra, hogy jobbak legyenek az alvási szokásaid.

A szabadság és a nyaralás egy hatalmas lehetőség, ha javítani akarsz az alvási szokásaidon. Ilyenkor az időnk és a lehetőségünk is megvan arra, hogy úgy formáljuk a szokásainkat, ahogyan szeretnénk. Megtehetünk mindent, hogy az alvással töltött idő hatékonyabb és pihentetőbb legyen.

De mindezt hogyan? Nézzük csak!

Hagyd az ébresztőórát! Add meg a testednek, amire szüksége van. Hagyd, hogy addig és úgy regenerálódhasson, ameddig és ahogyan szüksége van, mindenféle külső inger nélkül. Viszont arra azért figyelj, hogy 9 óránál többet ne tölts alvással, így ugyanis teljesen felborul a cirkadián ritmusod.

Teszteld le magadat a nyaralás alatt!

Keresd és találd meg a saját, természetes ritmusodat. Próbáld megtalálni a választ olyan kérdésekre, mint például, hogy mikor érzed a legjobban magadat, mikor van rengeteg energiád, vagy, hogy mikor vagy fáradtabb. Mindezt kösd össze az alvással, és keresd meg, hogy ténylegesen mennyi alvásra van szükséged.

Hozd előre a lefekvés idejét! A nyaralás sokaknál az éjszakai programokról szól. Helytelenül: célszerű ilyenkor a cirkadián ritmusnak megfelelően korábban lefeküdni. Meglátod, a reggelek így kipihenten igazán hatékonyak lesznek. Elsőként szerezz vissza 15 percet, majd 30-at! Ne egyből próbáld meg behozni a “lemaradást”.

Figyelj arra is, hogy lefekvés előtt egy órával már ne nézz semmilyen elektronikus kijelzőt!

Végül kipróbálhatsz különböző relaxációs technikákat is. Meditálj lefekvés előtt, vagy próbáld ki az aromaterápiát, a jógát. A wellness szállodáknál ennél alkalmasabb helyet valószínűleg nem is találhatsz.

Szóval a nyaralást nem arra célszerű használni, hogy bepótoljuk a kimarad alvásórákat, hanem arra, hogy újra visszaállítsuk a helyes alvási ritmust.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük