Az áprilisi mínuszok után okkal merül fel a kérdés, hogy mikorra várható az igazi tavasz. Illetve az, hogy lesz-e az idén kánikula, mikor jön a strandidő. Mi is kíváncsiak voltunk, így meg is néztük a hosszútávú előrejelzéseket. 

Szokás szerint az Accuweather szolgáltatását hívtuk segítségül. Az oldalon ugyanis akár három hónapra is tudunk előre tekinteni. 

De kezdjük előbb a közeli időszakokkal. Nézzük a tavaszi időjárást!

Az előrejelzés szerint az áprilisi hideg a hónap második felére teljesen megszűnik, és állandósul a 15-17 fok. Ez egészen május első harmadáig így is lesz. Majd jönnek a 20-22 fokos nappalok.

Ez már biztató, főleg, hogy elvileg túl sok csapadék se várható.

De mi lesz júniusban?

Jellemzően kellemes meleg. Kánikulára nem számíthatunk, de csapadéktól mentes, kellemes, 24-26 fokos nappalok azért lesznek. Vagyis a nyár elején már egészen jó idő várható.

Aztán a folytatás is hasonló lesz. Az Accuweather szerint a július is 27-28 fokos napokkal indul.

Úgyhogy strandolásra bátran készülhetünk. Az előrejelzés szerint kellemes nyárnak nézünk elébe.

Legyen így! Mi már nagyon várjuk. Ahogy azt is, hogy végre újra találkozhassunk veletek Sárváron.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük