Egy pár évvel ezelőtti nemzetközi GfK-kutatás kereste erre a választ. A felmérés eredményeiből kiderült, hogy a többség a pihenős, lazítós nyaralást részesíti előnyben. De az arányok nem úgy oszlanak el, ahogy azt a többség várná.

Számszerűsítve:

A megkérdezettek 59 százaléka inkább a pihenős nyaralás választja. Míg 35 százalék az aktív kikapcsolódást részesíti előnyben, 6 százalék pedig bizonytalan a választ illetően.

Azt, hogy ki milyen nyaralást részesít előnyben, nagyrészt az életkor határozza meg. Az idézett kutatás szerint inkább a tinédzserek, a fiatal felnőttek kedvelik az energikusabb nyaralásokat, ami természetesen hatással van a család nyaralással kapcsolatos döntésére is. Azok a szülők, akiknek tizenéves gyermekük van, nagyobb arányban választanak olyan utazási célpontot, ahol adott az aktív kikapcsolódás lehetősége is. 

Érdekesség, hogy az idősödők körében népszerűbb az aktív nyaralás, mint a középkorúaknál.

A negyvenes éveikben járóknál legnagyobb azoknak az aránya, akik a pihengetős nyaralást választják (64 százalék). Aztán 50 felé ez a szám csökkenni kezd, a hatvanasoknál pedig már inkább az aktív nyaralásra esik a választás, ha utazási célpontot keresnek. Ebben a korosztályban legalábbis már csak 57 százalék mondja azt, hogy a pihenésre szavaz.

Te melyik kategóriába tartozol? Pihenés vs. aktív nyaralás? Legyen számodra bármelyik szimpatikus, Sárváron garantáltan jól érzed magadat. Mutatjuk, milyen időtöltési lehetőségekkel várunk.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük