Van egy furcsa szokásunk: ha nem haladunk, több időt próbálunk beletenni a munkába. Még egy óra, még egy feladat este, talán hétvégén majd utolérem magamat. Logikusnak tűnik. Ha többet dolgozol, több eredménynek kellene jönnie. A szellemi munka viszont ritkán működik így.
Az első néhány óra általában a legerősebb. Ilyenkor könnyebb gondolkodni, döntéseket hozni, problémákat megoldani. Haladsz, látod az eredményt, a feladatok mozdulnak. Aztán valahol a nap közepén a fókusz elkezd szétesni. Ugyanazt a mondatot többször átírod, egy egyszerű feladat kétszer annyi ideig tart, és egyre gyakrabban nyúlsz a telefon után, vagy csak bámulod a képernyőt. Mégis maradsz, mert úgy érzed, dolgozni kell.
Pedig ilyenkor gyakran már nem időhiány van, hanem energiahiány.
Képzelj el két napot! Az első nap tíz órát dolgozol. Közben jönnek az e-mailek, az üzenetek, a megszakítások. Néha átváltasz egy másik feladatra, aztán vissza. A nap végén fáradt vagy, és az az érzésed, hogy egész nap dolgoztál, mégis alig haladtál. A második nap csak négy órát dolgozol, de valódi fókuszban. Nincs telefon, nincs multitasking, csak egy feladat, amivel tényleg foglalkozol. Meglepő módon sokszor ez a négy óra hoz több eredményt.
Nem azért, mert kevesebbet dolgoztál, hanem mert valóban jelen voltál abban a munkában.
A legtöbb ember nem a munka mennyiségével küzd, hanem azzal, hogy kevés ideje van valódi fókuszban dolgozni. Ráadásul ha folyamatosan túlterheled magadat, az agyad egyre rosszabbul működik. Nehezebb koncentrálni, lassabbak a döntések, a kreativitás is eltűnik. Ilyenkor sokan még több órát próbálnak hozzáadni a naphoz, mert azt gondolják, a megoldás a több munka.
Pedig sokszor pont az ellenkezője segít: a kevesebb, de valódi figyelemmel végzett munka. A produktivitás nem mindig abból jön, hogy mennyi időt töltesz a munkával, hanem abból, hogy mennyi ideig tudsz tényleg fókuszálni. Ezért fordul elő újra és újra ugyanaz a furcsa helyzet: tíz óra munka néha kevesebbet ér, mint négy jó óra.
