Napi 15-20 perc. Ha ennyi időt sikerül koncentrált olvasással eltölteni, már rengeteget tettünk a jóllétünkért.
A tudományos vizsgálatok szerint nagyjából ennyi idő már elegendő ahhoz, hogy edzésben tartsuk az agyunkat, csökkentsük a napi stresszt, illetve intellektuális téren is fejlődjünk.
A kapcsolódó kutatások úgy találják, hogy a napi rutinba épített olvasás segíthet fenntartani a koncentrációt, fejleszteni a memóriát, különösen idős korban, amikor a szellemi épség megőrzésére különösen fontos energiát fordítani.
Az olvasás tehát mindamellett, hogy szórakoztat és ellazít, az agyi hanyatlás megelőzésében – például az Alzheimer-kór kockázatának csökkentésében – is segíthet.
És, hogy mit olvassunk? Alapvetően bármilyen tartalomtípus hasznos lehet. De ha az empátiát és az érzelmi intelligenciát fejlesztenénk, válasszunk szépirodalmi műveket. Amennyiben az intellektuális fejlődés a cél, akkor a tudományos és a szakmai szövegek olvasása lehet a célravezető.
Egyébként az a legideálisabb, ha többféle műfajt váltogatunk. Így ugyanis az agyunk többféle képességét és területét is megdolgoztatjuk.
A lényeg: napi 15-30 perc minőségi olvasási idő, és máris rengeteget tettünk az agyunk fitten tartásáért. Nem beszélve arról, hogy így levezetjük a napi stresszt, és még intellektuálisan is fejlődünk. Az olvasás szokássá alakítása tehát nemcsak élvezetes, hanem egy hosszú távon megtérülő befektetés is az egészségünkbe és a személyes fejlődésünkbe.




JLJL99AppLogin – Anything that makes logging in easier is a win in my book. Seriously, who has time to remember a million passwords? This app gets me straight to the games I want. Login faster: jljl99applogin
Alright, hear me out! Pak111game ain’t half bad. I was a little skeptical at first, but the interface is pretty slick, and I haven’t had any major issues. Definitely worth checking out if you’re looking for something new. Check it out here pak111game.
31PattiLucky for some card game fun! If you’re looking for a change from slots, this could be it. Check it out here: 31pattilucky
0055betlogin is on point! I find myself coming back again and again. Give it a whirl, might be your thing 0055betlogin