Egyáltalán nem véletlen, hogy természetközeli környezetben minden hétköznapi feszültség elillan belőlünk. A víz csobogása, a szél susogása, a madárdal mind-mind olyan hangok, amik mélyről jövő megnyugvás érzést generálnak. De vajon miért történik mindez?
A kutatók erre is találtak tudományos magyarázatot. A Scientific Reports folyóirat 2017-es márciusi számában jelent meg egy tanulmány, amiből kiderül, hogy a természet hangjai fizikailag változtatják meg az agyunk és a testünk közötti kapcsolatot.
A vizsgálat során úgy találták, hogy a természet hangjainak hatására az agyban olyan terület aktiválódik, ami a “feladat mentes” tevékenységekért felelős. Ilyenkor egy úgynevezett alapértelmezett üzemmódú hálózat kezd el intenzívebben működni. Ez az a terület, ami akkor aktív, amikor álmodozunk. Ilyenkor a befelé irányuló figyelem lesz erősebb, ami ráadásul a pulzusszám csökkenésével is együtt jár.
Összességében elmondható, hogy a természet hangjai az elme szimpatikus reakciójának csökkenését és a paraszimpatikus válaszok fokozódását idézik elő. Ami egy összetett folyamat, de a végeredmény igencsak egyszerű: a test és az elme is ellazul, egyfajta jóllét érzés kerít minket a hatalmába.
Mindez rendkívül bíztató, különösen amiatt, hogy az eredménye viszonylag rövid idő után tapasztalható. Akár már egyetlen, néhány perces természetközeli séta is képes a pillanatnyi stressz csökkentésére.
És, hogy mi az ok, amiért olyan hatékony a természetközeli kikapcsolódás?
A válasz egy ősi “élményhez” köthető. Egy olyan emlékhez, ami a természet közelségéhez a biztonságérzetet és a bőséget társítja. És ez most is megvan mindannyiunkban… Legbelül tudjuk, hogy a zöld környezetben jó helyen vagyunk. Szóval, amikor madárdalt, patak csobogást, levelek suhogását halljuk, az agyunk kapcsolódik ehhez az ősi emlékhez. Ennek következtében pedig megnyugszunk és megtapasztaljuk a legbelső elégedettséget, kiegyensúlyozottságot.
