Például az úgynevezett vasodilatáció révén. Ez egy olyan folyamat a szervezetben, amikor a meleg víz hatására a véredények kitágulnak, és ennek következtében több fehérvérsejt és egyéb immunsejt jut el a szövetekhez. Így hatékonyabb lehet a kórokozókkal szembeni védekezés. De a folyamat nem csak a megelőzés során hasznos, hanem akár a már meglévő panaszok kezelésében is segíthet. Mondjuk a gyulladás hamarabb “felszámolható”. Ugyanakkor a megnövekedett véráramlás más jellegű anyagcsere folyamatok serkentésében is szerepet játszik. Amikor kitágulnak a véredények, hatékonyabbá válik a sejtek közötti kommunikáció.

Egyszóval: gyorsabb és pontosabb lesz a sejtek közötti immunválasz.

Aztán ott van a hősokk fehérjék (HSP) szintjének emelkedése is. Ez ugyancsak megtörténik a meleg vízben való fürdőzéskor. Ami azért hasznos dolog, mert ezek a HSP fehérjék képesek aktiválni más fehérjéket és sejteket is. Vagyis ellenállóbb lesz a szervezet.

De természetesen nem szabad megfeledkezni a termálvíz stresszűző képességéről sem, aminek eredményeként ugyancsak hatékonyabban dolgozhat az immunrendszer. És akkor a meleg víznek köszönhető toxin-kiválasztásról még nem is beszéltünk. No, meg arról, hogy a meleg víz képes normalizálni a központi idegrendszer működését. Ami megintcsak bizonyítottan hatással van az immunrendszer hatékony működésére.

Úgyhogy ha erősítenéd az immunrendszert, felkészítenéd a szervezetet az őszi, téli időszakra, érdemes lehet a gyógyfürdőzéssel is számolni. Egy-egy kiadós termálvizes relaxálással jelentős eredményeket érhetsz el.

Próbáld ki! Akár Sárváron.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük