Sokan azt hiszik, ha egy döntés megtörtént, akkor az érzéseknek is azonnal utol kell érniük azt. Ha kimondtad, hogy vége, akkor már túl kellene lenned rajta. Ha elköltöztél, akkor otthon kellene érezned magadat az új helyen. Ha munkahelyet váltottál, akkor azonnal lelkesnek kellene lenned. Ha meghoztál egy régóta halogatott döntést, akkor megkönnyebbülést kellene érezned.
Csakhogy az ember nem így működik.
A külső változás sokszor gyorsabb, mint a belső feldolgozás. Egy döntést meg lehet hozni egy beszélgetésben, egy aláírással, egy üzenettel, egy költözős hétvégével. De az idegrendszerünknek, az érzelmeinknek és a megszokott belső mintáinknak több idő kell, mire utolérik azt, ami kívül már megtörtént.
Erre nagyon találó fogalom a life lag. Az az állapot, amikor az életed már továbblépett, de te belül még nem érkeztél meg teljesen az új helyzetbe.
Mintha a tested már az új lakásban lenne, de a lelked még a régi ajtót csukná be. Mintha már egy új életszakaszban működnél, de belül még mindig a korábbi ritmusra reagálnál. Nem azért, mert rossz döntést hoztál. Nem azért, mert gyenge vagy. Hanem mert a változás után gyakran van egy késleltetett érzelmi szakasz, amit nem lehet egyszerűen átugrani.
Valószínűleg sok felesleges önhibáztatás születik abból, hogy azonnali belső alkalmazkodást várunk magunktól. Azt hisszük, ha valami jó irányba változott, akkor csak hálásnak és nyugodtnak szabadna lennünk. Pedig egy jó döntést is lehet gyászolni. Egy vágyott változás is lehet fárasztó. Egy új kezdet is hozhat bizonytalanságot.
Úgyhogy a life lag kicsit sem visszalépés. Inkább annak a jele, hogy a belső világod próbálja feldolgozni a külső valóságot.
Néha nem vagy elveszve. Csak idő kell, mire megérkezel oda, ahol az életed már elkezdődött.
