Volt már olyan, hogy a tested itt volt, de te valahol teljesen máshol jártál? Nem fizikailag, hanem fejben – agyadban a gondolatok futottak körbe-körbe, egy be nem fejezett beszélgetésen, egy jövőbeli aggályon, valami régi kellemetlenségen. Ha igen, nem vagy egyedül. Az emberi elme elképesztően kreatív, de néha túlpörög – és ilyenkor jól jön valami, ami “visszahúz” a földre. A sensory grounding pont ezt csinálja.
Ez egy olyan technika, ami azt kéri tőled: kapcsolj ki és érzékelj. Ne gyárts elméleteket, ne elemezz – csak nézz, szagolj, tapints, ízlelj, hallgass. Ez nem hókuszpókusz, hanem egy tudományosan is megalapozott módszer, amit például traumaterápiákban vagy szorongásoldásra is használnak. A lényege, hogy az érzékszerveiden keresztül visszatalálj a jelenbe, amikor az agyad már valahol a huszadik “mi lett volna ha” forgatókönyvet pörgeti.
Képzeld el, hogy van egy pillanat, amikor nem kell semmit csinálnod, csak figyelsz. Nem a képernyőt, nem a gondolataidat – hanem azt, ami tényleg ott van körülötted. Észreveszed, hogyan változik a fény, milyen hangokat hoz a levegő, mit érzel a bőrödön, vagy milyen íz maradt a szádban az utolsó korty után. Nem sürget semmi, nem sürget az idő. Ebben a térben egyszerűen jelen vagy. Ez a grounding, amikor lehorgonyzol kicsit a jelenbe. Amikor kiszállsz a rohanásból, és újra kapcsolatba kerülsz azzal, ami valóságos – az érzékeiden keresztül.
Ez különösen fontos lett most, amikor az emberek többsége szó szerint túl van stimulálva. A telefon pittyeg, az agy pedig azonnal ugrik. A hírek, az értesítések, az e-mailek olyan gyors tempót diktálnak, amit a test és a lélek nem mindig bír követni. Érthető módon egyre többen vágynak valami csendesre, valami érzékelhetőre. Ezért lett ilyen népszerű például a japán forest bathing, az erdőfürdőzés – ahol nem történik semmi más, csak figyelsz, jelen vagy, és kapcsolódsz a környezethez.
A grounding egyáltalán nem bonyolult. Nem kell hozzá applikáció, hanganyag vagy órarend. Elég, ha egy pillanatra megállsz, és kapcsolódsz a testedhez. A jelenhez. Egy tárgyhoz a kezedben. Egy hanghoz az utcán. Egy illathoz a levegőben. Ezek az apró kapaszkodók kivezetnek az úgynevezett fejzajból, és visszavisznek jelenbe – oda, ahol a dolgok tényleg történnek.
Ha legközelebb azt érzed, hogy már túl sok a pörgésből, azt érzed, hogy a gondolataid húznak magukkal, próbáld ki a módszert. Ne akard „jól” csinálni – csak figyeld meg, mi van körülötted. Lehet, hogy meglepően sokáig nem vetted észre, milyen finom az eső illata. Vagy hogy a saját lélegzeted hangja mennyire megnyugtató tud lenni.
Nem kell hozzá más, csak te – meg az érzékeid. És egy kis bátorság arra, hogy néha ne gondolkodj, csak legyél.
