A szaunák hőmérséklete átlagosan 60-100 fok közötti. Van ugyan, aki még ennél is melegebb hőmérsékletben lazít, ez azonban ritka. A jellemző, legkedveltebb hőfok inkább 70-80 Celsius körüli.

A finn szauna a melegebb, ott a 90-100 fok sem ritka. Akinek az sok, az többnyire az infraszaunát választja. Ugyanakkor nem csak a levegő hőmérséklete az, ami számíthat a döntéskor. A szauna páratartalma se mindegy. A finn és infra szaunában egyaránt rendkívül száraz a levegő, nagyjából 20-25 százalékos páratartalommal lehet számolni. Ami jelentősen elmarad a gőzfürdőétől. Ahol az alacsonyabb hőmérséklet mellé komoly páratartalom párosul. Olykor a 80-100 százalékos arány sem ritka. Ráadásul meleg gőzről, 35-50 fokró van szó. Szóval a gőzfürdőzéshez is kell az akklimatizálódás.

Az, hogy számunkra melyik szauna típus az ideális választás, számos tényezőtől függ. Számít, hogy mennyire vagyunk gyakorlott szaunázók és milyen az egészségi állapotunk. Nem ajánlott ugyanis kezdőként túl meleg szaunát választani, kezdetben jobb inkább az infra szaunával próbálkozni. Illetve a magas hő elviseléséhez, valamint élvezetéhez nem árt a fizikai edzettség sem. Fontos, hogy a szív egészsége kifogástalan legyen és ne szenvedjünk semmilyen komolyabb betegségtől. Ha bármi panaszunk van, a szaunázás előtt mindenféleképpen kérjünk tanácsot a kezelő orvosunktól.

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Egy hozzászólás a(z) “Milyen meleg van a szaunában?” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük