Van az a pillanat, amikor az ember csak egy kicsit akar pihenni. Semmi komoly. Csak leül a kanapéra, feloldja a telefonját és megnézi, mi történt. Aztán jön még egy videó, még egy poszt, még egy komment, még egy teljesen felesleges sztori valakitől, akivel három éve nem beszéltünk. Mire észbe kapunk, eltelt fél óra, és valahogy nem lettünk kipihentebbek.
Ezt hívják úgy, hogy mindless scrolling, vagyis céltalan görgetés. Nem feltétlenül az a baj vele, hogy telefonozunk. A telefon hasznos, a közösségi média lehet szórakoztató, inspiráló, néha még kapcsolódást is ad. A gond inkább az, amikor már nem mi használjuk tudatosan, hanem csak sodródunk benne.
Egy kéthetes kutatásban 1315 felnőtt telefon használatát és napi érzéseit figyelték. A résztvevőket naponta többször megkérdezték arról, mit csináltak, hogyan érzik magukat, és mennyire volt tudatos a telefon használatuk. Az eredmény nem túl meglepő, de elég ismerős: minél többet görgettek céltalanul, annál gyakrabban jelent meg a bűntudat. Nem feltétlenül drámai, nagy bűntudatra kell gondolni. Inkább arra a halk belső mondatra, hogy „ezt az időt tölthettem volna mással is”.
És talán pont ez benne a legérdekesebb. A görgetés sokszor pihenésnek indul, de közben nem igazán adja meg azt az érzést, amit keresünk. Nem zárul le, nincs természetes vége, nem mondja azt, hogy most elég volt. Mindig van tovább.
Ezzel szemben egy társasjáték, egy kártyaparti vagy akár egy egyszerű puzzle egészen más ritmust hoz. Van kezdete, közepe, vége. Ott vannak a többiek, van nevetés, bosszankodás, várakozás, figyelem. Nem kell nagy életmódváltásra gondolni. Néha elég annyi, hogy este a telefon helyett előkerül egy pakli kártya.
Nem az a cél, hogy soha többé ne görgessünk. Hanem hogy észrevegyük, mikor pihenünk ténylegesen, és mikor csak eltűnünk egy képernyő mögött.
