Sokan hisszük, hogy a nyugalom kulcsa az, ha minden a mi kezünkben van. Ha előre látjuk a lehetséges hibákat. Ha minden eshetőséget felkészülten várunk. Ha semmi nem érhet váratlanul.
A gond csak az, hogy ez az egész egy illúzió. És minél inkább próbáljuk kézben tartani az élet minden részletét, annál inkább érezzük magunkat kimerültnek, feszültnek és szorongónak.
A kontroll biztonságérzetet ad – de csak látszólag
Nem véletlen, hogy ennyire vonz a kontroll. Ha irányítani tudunk valamit, az biztonságérzetet ad. Az agyunk szereti a kiszámíthatóságot, mert az túlélést jelent.
De a világ nem kiszámítható. Az emberek nem mindig viselkednek úgy, ahogy várjuk. A körülmények változnak. Az élet beleszól a terveinkbe. És amikor ez megtörténik, a „kontrollmániás” ember úgy érzi: minden darabokra hullik.
A túlzott kontroll szorongáshoz vezet
Amikor valaki állandóan próbál mindent kézben tartani – a saját érzéseit, mások reakcióit, a jövőt -, az folyamatos készenléti állapotban él. Ami hosszú távon nem fenntartható.
Az állandó feszültség, a „mi van ha…” kérdések végtelen sora, a perfekcionizmus: mind-mind szorongáshoz vezetnek.
Ironikus módon tehát a kontroll nem csökkenti a stresszt – hanem gerjeszti.
Mi a megoldás?
Nem az, hogy legyintünk mindenre. Hanem az, hogy felismerjük: van, amit irányíthatunk és van, amit nem. És megtanuljuk elengedni azt, ami fölött nincs befolyásunk. És ez nem feladás, hanem belső rugalmasság.
Amikor elfogadjuk, hogy nem tudunk mindent kontrollálni, furcsa módon felszabadulunk.
Mert már nem kell mindent előre megtervezni. Nem kell mindig készenlétben állni. És nem mi vagyunk felelősek mindenért.
A valódi biztonság nem abból fakad, hogy mindent irányítasz, hanem abból, hogy tudod: akkor is helytállsz, ha nem minden az elképzeléseid szerint alakul. Ez az, amit érdemes gyakorolni. Ez az, ami hosszú távon békét hoz.
