A fürdők, uszodák dolgozói számára kötelező a maszkviselés. A vendégeknek, fürdőzőknek viszont nem szükséges eltakarni az arcukat.
A Magyar Közlöny szerint legalábbis ezek a koronavírus szabályok érvényesek jelenleg. Ennél szigorúbb intézkedéseket persze maguk a szolgáltatók hozhatnak. Vagyis előfordulhat, hogy az egyes fürdők úgy döntenek, miszerint a közösségi tereikben kötelezővé teszik a maszkviselést.
Ennek tudatában érdemes a wellnessre is magunkkal vinni a maszkot. Nehogy emiatt kelljen a spa élményről lemondani.
Egyébként fontos tudni, hogy a víz nem lehet fertőzés átvivő közeg. Azaz attól nem kell tartani, hogy a fürdőzés közben kapjuk el a koronavírust.
Ahogy arról nemrég Rusvai Miklós víruskutató beszélt: “Mivel a medencék vizében lévő kórokozókat fertőtlenítőszerek közömbösítik, nem kell tartani attól, hogy a fürdőzés közben kapjuk el a koronavírust.” A szakember szerint ugyanez érvényes a szaunákra is. Az azoknak a légterében uralkodó magas hőmérsékletben ugyanis a koronavírus rendkívül gyorsan inaktiválódik.
A sárvári fürdőben csak pénztáraknál kötelező a maszkviselés. A medencetérre vonatkozóan nincs érvényben jelenleg hasonló intézkedés.
További részletek az éppen aktuális koronavírus szabályokról ezen a linken.



