Már csak pár nap és véget érhet a koronavírus-járvánnyal összefüggő veszélyhelyzet. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a fürdők beltéri egységei is újranyithatnak. Legalábbis a korábbi tájékoztatás szerint erre lehet számítani.
A pontos dátum egyébként június 17-e. Persze mindez egyelőre csak elvben van így, a fürdők beltéri egységeinek újranyitásával kapcsolatban ugyanis még nem foglalt hivatalosan állást a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Szóval részleteket még nem tudni.
Az viszont biztató, hogy számos, kizárólag beltéri egységgel rendelkező fürdő jelentette be az újranyitását június 17-ére. Valami tehát biztosan változni fog a wellness szolgáltatások tekintetében a hét második felétől.
Természetesen jó értelemben. Az szinte biztos, hogy a főszezonra sokkal szélesebb lesz a fürdők szolgáltatáskínálata. Nagy valószínűséggel létszámkorlátozás mellett a fedett élményfürdők medencéi is használhatók lesznek.
Amint bármi biztosat tudunk, természetesen közöljük.
Egy biztos, a strandok már üzemelnek. Sárváron ráadásul azok a kültéri medencék is használhatók, amikben akár hűvösebb időben is lehet relaxálni. Hogy pontosan melyek ezek, az ebből a bejegyzésből kiderül.



