Feleslegesnek tűnhet a kérdés, de valójában egyáltalán nem az. Sokan vagyunk úgy, hogy itt-ott bekenjük magunkat naptejjel és azt gondoljuk, a védelem kipipálva. Pedig ez sajnos nem elég. Ahhoz, hogy hatékonyan csökkentsük a leégés és a bőrrák kialakulásának az esélyét, időt kell szánni a napvédő krém alapos használatára. Illetve nem csak időt, figyelmet is. 

Persze a felelős gondolkodás nem a strandon kezdődik, hanem már a boltban, a naptej vásárlásakor. Az első lépés ugyanis, hogy olyan krémet vegyünk, ami bizonyítottan véd a Nap káros sugarai ellen. Érdemes olvasni teszteket. Nem sok idő rákeresni a neten, mégis nagyon sok múlik rajta. Aztán ügyeljünk arra, hogy a bőrünkhöz megfelelő faktorszámú krémet vegyünk. A világosabb bőrűeknek egyértelműen a magasabb faktorszámú ajánlott. De 30-asnál alacsonyabb számút senki se használjon. Egyébként ha délelőtt tíz óra környékén alaposan bekened magadat 50-es faktorszámú krémmel, délben még mindig lesz valamennyi védelmed. Körülbelül 10-es faktorszámnak megfelelő. Ami nem sok, de több, mint a semmi. Szóval legalább kétóránként érdemes újra bekenni magunkat. 

És ne csak azokra a testrészekre figyeljünk, amikre könnyen és gyorsan fel lehet vinni a krémet. Be kell kenni például a fület, az arcot, a láb hajlatokat, a lábfejet. Elől, hátul mindent. Kopaszodó férfiak még a hajmentes részeket is kenjék be. 

Mindenképpen krémet használjunk!

Tudjuk, egyszerűbb a spray-vel bánni, de a krém takarékosabb. Nem feltétlenül árban. A krém esetén minden csepp a testedre kerül. Míg a spray-nél sok anyag megy el a levegőbe. Ugyanakkor nem is fed olyan egyenletesen, mint a krém.

Szóval csak körültekintően a napvédelemmel. Az sajnos nem elég, ha kötelességből ide-oda kenünk valamennyit a krémből. Ahhoz, hogy a lehető legnagyobb legyen a védelem, szükséges időt szánni a krém használatára. 

Ja, és azt se feledjük, hogy árnyékban és a vízben is le lehet égni. Illetve ha tehetjük, a tűző napon azért ne tartózkodjunk huzamosabb ideig. Délelőtt 11 és délután 3-4 óra között inkább válasszuk az árnyékosabb helyeket.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük