Hóvihar, áramszünet, zárva a bolt, a gyerek lázas, a munkahelyről pedig beesik egy „ez most azonnal kellene” típusú e-mail. Nálunk ilyenkor jön a pörgés, a kapkodás, a belső túlélő üzemmód. Izlandon viszont egészen más a reakció. A legtöbben egyszerűen vállat vonnak, és azt mondják: „Þetta reddast.” (valahogy így ejtik: thet-ta rett-ast.) Ez a kifejezés nagyjából annyit jelent: „valahogy megoldódik”. De ez nem egy üres, nyugtatgató közhely – sokkal inkább egy kulturálisan mélyen beágyazott életfilozófia. És talán az egyik legfontosabb dolog, amit egy olyan országtól tanulhatunk, ahol tényleg semmi sem garantált.
Izland nem a biztonságos, kiszámítható éghajlatról híres. A vulkánok bármikor kitörhetnek, az időjárás óránként változik, és hosszú hónapokig alig süt a Nap. A körülmények kiszámíthatatlansága miatt az emberek megtanulták, hogy felesleges túlaggódni a jövőt. A „Þetta reddast” ennek a mentalitásnak a lényege. Nem azt mondja, hogy ne csinálj semmit, hanem azt: amit tudsz irányítani, arra figyelj, a többit pedig engedd el. Ez nem passzivitás és nem is naiv optimizmus. Ez egyfajta belső hajlékonyság, rugalmasság, amit a pszichológia „rezilienciának” nevez – azaz képesség arra, hogy ne roppanjunk össze a váratlan események súlya alatt.
Pszichológiai szempontból a „Þetta reddast” hozzáállás meglepően egészséges. Segít csökkenteni a szorongást, hiszen nem ragadsz bele abba a gondolkodási spirálba, hogy „mindent kontrollálnom kell”. Érzelmi szinten felszabadító, kognitív szinten praktikus: nem bénít meg a probléma, mert nem érzed úgy, hogy neked egyedül, hibátlanul, azonnal kell megoldanod. Az ilyen típusú gondolkodás abban is segít, hogy ne ragadj bele a „mi lesz, ha…” típusú agyalásba – ami rengeteg ember hétköznapjainak láthatatlan, de állandó stressz forrása.
És mi a helyzet velünk, magyarokkal? Nos, nálunk valahogy úgy alakult, hogy az élet kiszámíthatatlanságára inkább a defenzív gondolkodás lett a válasz. „Jobb félni, mint megijedni.” „Bebiztosítom magam minden eshetőségre.” „Nem bízom semmiben, mert úgyis elromlik.” Ismerősek ezek a mondatok? Ez a fajta mentalitás egy darabig működhet, de hosszú távon kimerít. Mert ha folyamatosan arra készülünk, hogy valami baj lesz, akkor az idegrendszerünk gyakorlatilag sosem kapcsol ki. És ami a legrosszabb: sokszor olyan dolgokon szorongunk, amik végül meg sem történnek.
A „Þetta reddast” életszemlélet nem azt mondja, hogy felejtsd el a felelősséget vagy hogy ne tervezz. Azt mondja: ne akard uralni azt, amit nem lehet. Bízz benne, hogy elég leszel akkor is, ha nem tudod most a megoldást. Hogy képes leszel alkalmazkodni, ahogy már annyiszor. Hogy ha nem is úgy, ahogy elképzelted, de valahogy rendeződnek a dolgok.
Nem kell izlandinak lenni ahhoz, hogy ezt a szemléletet elkezdjük beépíteni. Kezdheted ott, hogy legközelebb, amikor valami nem a terved szerint alakul, nem nyúlsz rögtön a pánikhoz. Kimondod magadban: valahogy megoldódik. És figyeld meg, mi történik. Lehet, hogy nem lesz könnyű. Lehet, hogy nem lesz tökéletes. De elég jó lesz. És néha ennyi épp elég.
