Ha azt mondjuk, gyógyvíz, a legtöbb esetben nem éppen annak a megivása jut eszünkbe. Pedig a gyógyvíz akár ivókúra részeként is hasznosítható. Persze nem mindegy, hogyan. És az sem, hogy milyen gyógyvíz az, amit elfogyasztanánk. Illetve azt se feledjük, hogy egy-egy pohár gyógyvíz sajnos nem elég az esetleges panaszokra. A gyógyvizes ivókúra minimum 2-4 hét időtartamú.
Szóval fontos tudni, hogy ahány gyógyvíz, annyi összetevő. Ami azt is jelenti, hogy a különféle vizek különféle panaszokra hatnak. A kénes gyógyvizek például az emésztőszervi megbetegedésekre ideálisak. Akár savtúltengésre. A jódos, brómos vizek a reumás panaszokra lesznek jótékony hatással, a kloridos, konyhasós vizek pedig a nyálkahártyák megbetegedése esetén nyújthatnak segítséget.
Hol és hogyan fogyasszuk a gyógyvizeket?
Az ivókúrába semmi esetre se vágjunk bele önállóan. Mindig kérjük ki hozzáértő tanácsát. Szakorvos tudja ugyanis csak megmondani, hogy az adott panaszra melyik gyógyvíz javasolt és milyen hosszúnak kell lennie a kúrának. Ahogy azt is, mennyi legyen a napi adag.
Gyógyvíz fogyasztható ivókútból – általában a gyógyfürdőkben található ilyen vízvételi lehetőség. De számos gyógyvíz kapható már palackozott formában is. Lényeges, hogy a gyógyvíz általában nem tartható el sokáig. Ha magunk töltünk meg palackot, azt ne tartogassuk hosszú időn át. Illetve ugyanígy figyeljünk a palackozott vizek lejárati idejére is.

Fontos továbbá, hogy az ivókúra sok esetben a fürdőkúrával együtt a leghatékonyabb. Vagyis ha hosszabb gyógyvizes regenerálódást tervezünk, a fürdőzés mellett a gyógyvíz belsőleg történő alkalmazásának a lehetőségével is számolhatunk.
Persze ehhez se felejtsük el szakorvos tanácsát kérni. Amire természetesen a nagyobb fürdők gyógyászatán van lehetőség.



