Amint tavasszal előbújnak az első napsugarak, a legtöbben már el is kezdenek ábrándozni arról, hogy a nyáron merre is vegyék majd az útirányt. Ahogy aztán beköszönt a forró évszak, már számoljuk vissza a napokat, hiszen sokaknak ez jelenti az egyetlen pihenésre szánt időt az egész évben.
Eddig főként feltevéseink voltak azzal kapcsolatban, hogy a nyaralás milyen hatással is van a szívünkre. Azonban most úgy fest, hogy a Syracuse Egyetemen bizonyítani is tudták a jótékony hatásait. Ugyanis azt találták, hogy az, aki az elmúlt 12 hónapban volt valamerre nyaralni, kisebb eséllyel volt kitéve a metabolikus szindrómának. A metabolikus szindróma nem egy betegséget jelöl, hanem egy tünetegyüttest, ami tulajdonképpen növeli a szív- és keringési problémák kialakulásának a kockázatát.
A metabolikus szindróma tehát több, egymással összefüggő anyagcserezavar fennállását jelenti. Tünetei a hasra kiterjedő elhízás, a magas vérnyomás és vércukorszint, illetve a zsíranyagcsere-zavar. Ezek a tünetek viszont némi életmódváltással egész szépen kezelhetőek lennének. Így például a nyaralással is sokat tehetünk a testi és lelki egyensúlyunk fenntartásáért.
Sajnos ezt a tényt sokan ma nem veszik elég komolyan, ezért nem kevesen vannak azok, akik nem élnek a rendelkezésükre álló szabadsággal, s hagyják elveszni a napjaikat ahelyett, hogy pihenésre, feszültséglevezetésre használnák fel ezt az időt. Tudvalevő, hogy ha teret és időt adunk a szervezetünknek kiszakadni a mókuskerékből, akkor annak kiváló stresszoldó hatása is van egyben.
Amivel viszont rengeteget tehetünk a szívünk védelméért.
Az egyetem egyik kutatója, Bryce Hruska szerint ugyan a témában még további kutatások szükségesek, de annyi már bizton kijelenthető, hogy a nyaralás és az egészségünk hosszútávú védelme közt kézzelfogható kapcsolat van.



