A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján egyértelműen az látszik, hogy az idén (is) a belföldi úticélok lesznek a népszerűbbek. És nem csak a nyárra tervezünk. Sokan már a húsvéti hosszú hétvégére is foglaltak.
Minderről a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) számolt be. Tájékoztatójukban közölték, hogy az elmúlt hetekben elindult a májusi és a nyári előfoglalási hullám.
Ahogy írják: a húsvét közeledtével arányosan emelkedik a leadott foglalások száma is. Míg januárban 100 ezer új vendégéjszakát rögzítettek áprilisra, februárban már a foglalások napi átlagos száma 33 százalékos növekedést mutat. Májusra eddig 625 ezer vendégéjszaka realizálódott az NTAK-ban, ez 11 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben a hónapban, a foglalások száma pedig napról napra emelkedik.
A friss adatok szerint idén áprilisra 518 ezer vendégéjszakányi foglalás szerepel az NTAK-ban. Ezek döntő hányada, 34 százaléka a tavaszi szünetre érkezett.
Összehasonlításként: tavaly áprilisban összesen 304 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a hazai szálláshelyeken.
Igaz, 2020 áprilisában már jelentős hatással volt az utazási kedvre a koronavírus-járvány – ezt már mi tesszük hozzá.
Az utazási kedv élénküléséhez nagyban hozzájárul a SZÉP-kártya, amelyre tavaly közel 20 százalékkal többet utaltak a munkaadók, köszönhetően a kedvezményeknek – emeli ki a közlemény.
Év végére a SZÉP-kártya-feltöltések mértéke megközelítette a 300 milliárd forintot, aminek nagy részét a turizmusban költik majd el a kártyabirtokosok, így a turisztikai szolgáltatók erős forgalomra készülhetnek.
A tavalyi trendeket figyelembe véve jól látható, hogy felértékelődött a belföldi turizmus, a vendégek biztonságosabbnak érzik a hazai úti célokat.
A szálláshelyek, a vendéglátóhelyek, a fürdők és a turisztikai attrakciók készen állnak a járványügyi előírásoknak megfelelő nyitásra, a vendégek biztonságos fogadására, ebben a Magyar Turisztikai Ügynökség Covid-19 kézikönyve is a támogatja a szolgáltatókat.
Az MTÜ bízik abban, hogy a turizmus biztonságos keretek között hamarosan újraindul, ám a nyitás továbbra is az átoltottság függvénye – hangsúlyozták a közleményben.



