Teltházzal üzemeltek a hazai szállodák az augusztusi hosszú hétvégén. A Szállás.hu összesítése szerint az idén is a fürdővárosok voltak a legnépszerűbb úticélok. Köztük Sárvár is. Az ötcsillagos hotelbe szóló foglalások esetén ugyanis a vasi település is a TOP-ba került.
Debrecen és Hévíz után Sárvárra utaztak a legtöbben. Legalábbis azok közül, akik átlag feletti minőséget kínáló, ötcsillagos szállás kerestek.
A szállásközvetítő oldal összesített adataiból jól látszik az is, hogy az idén sokan vártak ki a nyaralással. A koronavírus-járvány miatti óvatosság érezhető volt a vakációk kitolódásában is. Illetve abban, hogy a vendégek sokkal hosszabb ideig halogatták a foglalást, mint a korábbi években. Ezen a nyáron átlagosan 56 nappal az indulás előtt fixálták a szállást.
De mennyit költöttünk és mennyi időre utaztunk?
Az idén jóval többet szántunk a nyár végi kikapcsolódásra, mint a korábbi években. Az augusztus 20-ai hosszú hétvégéhez köthető foglalások értéke 27 százalékkal volt több ebben az évben, mint 2019-ben. Konkrétabban: az átlagos foglalási érték 74 ezer 260 forintra jött ki.
Ez azt jelenti, hogy az apartmanokban lazítók átlagosan 68 ezer 500 forintot költöttek. A panziókban 54 ezer 600 forint, a három csillagos hotelekben 96 ezer forint, a 4 csillagos szállásokon pedig 137 ezer forint volt az átlagos foglalási érték.
Ami pedig a nyár végi vakációk hosszát illleti: a többség 2 éjszakára ment lazítani, de akadt kirívó eset is. A Szállás.hu oldalán keresztül foglalók között olyan is volt, aki 25 éjszakára foglalt szállást.



