Leginkább akkor, ha kedves a vendéglátó, tiszta a szállás és teljesülnek azok a kérések, amiket a foglaláskor megadunk.
A Szállás.hu készített egy összegzést, amiben egyebek mellett erről is írnak. Közölték, hogy egyre népszerűbbek az egy éjszakás kiruccanások, az összes foglalás kétharmada 1-3 éjszakás kikapcsolódásra szólt az elmúlt három hónapban. Látszik, többször megyünk rövidebb időre kikapcsolódni.
Kiderült az is, hogy egy alkalommal átlagosan 53 ezer forintot költünk a szálláshelyre.
„A legtöbb esetben ez a Szallas.hu kínálatának is legnagyobb részét adó magánszállásokra, apartmanokra vonatkozott – a vendégek harmada választotta ezt a kategóriát. Az elmúlt negyedévben ugyanakkor a legnagyobb növekedést – 9 százalékot – a 4-5 csillagos hotelek érték el, míg a 2 csillagos szállodák népszerűsége csökkent leginkább” – mondta Varga Zoltán, a Szállás.hu ügyvezető igazgatója.
A szakember hozzátette: a SZÉP-kártyák népszerűsége töretlen, közel minden 7. foglalás esetében ezzel egyenlítik ki a vendégek a számlát, melyek átlagosan 48 ezer 49 forintról szólnak. A SZÉP-kártyával foglalható Sárvári szállásokról olvass itt.
A összesítésből megtudtuk, mikor vagyunk elégedettek a szállással és mikor nem
“A pozitív vélemények között leggyakrabban a vendéglátó kedvessége jelenik meg, amit az »azt kaptuk, amit ígértek« típusú mondatok, illetve a szállás tisztaságára tett kedvező utalások követnek. Ha egy szálláshely étkezési lehetőséget is kínál, annak minőségére szintén érdemes odafigyelni, hiszen a visszajelzések alapján a vendéget a hasán keresztül is le lehet nyűgözni. Negatívumként általában épp az jelenik meg, ami egy jó vendégértékelésben pozitív előjellel szerepel. Ezenkívül gyakran a nem megfelelő hőmérséklet okoz bosszúságot a nyaralóknak” – mondta Varga Zoltán.
Az év hátralévő részében a wellness-szolgáltatásokat kínáló szálláshelyek örülhetnek leginkább, s ehhez kapcsolódóan azok a települések, amelyek neves termálfürdőt üzemeltetnek.
Sárvár is ilyen, ezért ha ide jönnél és szállást keresel, nézz körül itt!



