Jellemzően az ingyenes szolgáltatásokat részesítjük előnyben, ha wellnesselni megyünk. De vajon tudatosan tesszük-e ezt, és tudjuk-e egyáltalán, hogy mi mindent élvezhetünk még ki díjmentesen egy fürdőben a gyógyvizes lazításon kívül.
Ilyenek – mármint ingyenesen igénybe vehetők – a medencében lévő buzgárok, a hidromasszázs elemek. Ha ezekkel tudatosan számolunk és elegendő időt töltünk a használatukkal, sokkal eredményesebb lehet a feltöltődés. Ahogy akkor is, ha a nyakzuhanyt is beiktatjuk “kúrába”. Mindezt lehetőleg úgy tegyük, hogy először lazítsuk el a nyaki izmokat a forró gyógyvízben, és csak ezután álljunk a nyakzuhany alá, ahol aztán így a mélyebben lévő feszült izmokat is el tudjuk lazítani.
Ugyanakkor a pezsgőfürdőzés lehetőségét se felejtsük! Az ilyen medencékben úgy helyezkedjünk el, hogy a fúvókák a feszült izmokra irányítsák a vizet. A távolságot, vagyis a masszírozó erőt pedig folyamatosan változtassuk! Így nem lesz később izomfájdalmunk. Fontos itt is a fokozatosság. Egyből tilos hosszú időn át erősen masszíroztatni. Időközönként tehát tartsunk pihenőt. Főleg, ha gyógyvizes a pezsgőfürdő. Ez utóbbit ugyanis egyhuzamban negyed óránál hosszabb ideig nem tanácsos használni. És naponta legfeljebb kétszer üldögéljünk benne.
A “kezelések” között pedig tartsunk elegendő szünetet. Helyezzük magunkat kényelembe mondjuk a pihenőtérben lévő nyugágyakban és csak élvezzük a teljes ellazulást segítő hangulatot.
De ne feledkezünk meg a szórakoztató elemekről sem. Engedd, hadd vigyen a víz! Próbáld ki a sodrófolyosót! Élvezd ki a csúszdázás örömét, és az izmok átmozgatásáról se feledkezz meg! Ha wellnesselni mész, azért egy fél órát ússzál is!
De lehetőleg még a gyógyfürdőzés előtt. Ja, és vegyél rész az ingyenes aqua fitnesz, aqua jogging, aqua bike programokon! A sárvári fürdőben szinte minden nap tartanak ilyen órákat. Ezekről és a jegyárakról itt tudsz tájékozódni.