Nem szabad túl sokat várni a nyaralástól, egyébként csalódás lehet a vége. Ritkán van ugyanis olyan vakáció, ahol minden száz százalékosra sikerül. Ha pedig ez a túlzott igyekezetünk ellenére történik, joggal leszünk elkeseredve a szabadság végén.
Szóval azért, hogy ez ne így legyen, az év során célszerű több élményt gyűjteni, gyakrabban kikapcsolódni. Ne csak a nyári szabadság két hetébe zsúfoljunk programokat. A szabadság alatti túltervezést el kell felejteni. Már csak azért is, mert úgy egyébként sem lehet kikapcsolni, ha a hétköznapok feszített tempójában szeretnénk a szabadnapokat eltölteni. A szakértők szerint sokat segíthet a vakáció sikerességén, ha megszabadulunk a nyaralás alatti teljesítménykényszertől. Nem az a lényeg, hogy minél több programon vegyünk részt, hanem az, hogy amin részt veszünk, azt éljük meg, amennyire csak lehet. A szabadság ugyanis pont arról szól, hogy kicsit lassítunk. Ezt érdemes tudatosítani. A görcsösség helyett hagyd kicsit a dolgokat a maguk útján haladni. A lényeg, hogy kiszakadj kicsit a napi rutinból. Gondolj csak bele: nem véletlenül hívják a szabadidő hatékony eltöltését kikapcsolódásnak. Csinálj ilyenkor mást és máshogy, mint az év többi részében!



