A szakértők szerint nagy valószínűséggel belföldre. Előbb mondják majd a magyarok, hogy itthon vakációznak, minthogy elindulnának Horvátországba – vélik a hozzáértők.
Nagy valószínűséggel az olyan úticélokat preferálják majd, ahol lehet fürdőzni, de nagy tömeg sincsen. Vagyis a vidéki wellness hotelek viszonylag jól jöhetnek ki a kialakult helyzetből. Legalábbis jobban, mint a főváros. Ugyanis, ahogy a magyarok nem mennek külföldre, úgy Budapestre sem érkeznek olyan óriási tömegek, mint korábban.
Mit tesznek a szállodák, hogy a koronavírus járvány lecsengése után egyből fogadni tudják a vendégeket?
Először is megpróbálják valamilyen módon megtartani az alkalmazottaikat. Ebben részben segítenek a kormány gazdaságvédelmi intézkedései. Emellett olyan karbantartásokat végeznek el, amiket eredetileg későbbre időzítettek. Plusz átformálták kicsit a marketinget is. Sokkal rugalmasabb feltételekkel lehet most szállást foglalni, mint pár hete. Illetve a vendégeknek lehetőséget kínálnak arra is, hogy a meglévő időpontjaikat későbbre tehessék át.
Akciók ugyan még nincsenek, de nem kizárt, hogy a koronavírus járvány lecsengése után a nagy verseny miatt elcsíphetünk néhány rendkívül kedvező ajánlatot.
Összefoglalva tehát: a turizmus most nincs könnyű helyzetben. Ami viszont a sok negatívum között biztató, hogy az emberek többsége belföldi utazást tervez. Szóval aki teheti majd, az itthon választ szállást. De ez csak feltevés. Ugyanis sajnos van még egy egyáltalán nem elhanyagolható tényező. Mégpedig a várható munkanélküliség. Ha ugyanis sokan elveszítik a munkájukat, hiába szeretnének belföldön utazni, ha egyszerűen nem futja rá.



