Kevesen tudják, hogy a gyógyvízben való fürdőzéshez is kérhető a támogatás.
Már amennyiben indokolt a kúra. Amiről szakorvos dönt.
Ha a vizsgálat során kapott eredmény szerint az adott panasz kezelésében segítséget nyújthat a gyógyvíz, minden további nélkül jár a fürdőgyógyászati kúra támogatása. Ami egyébként jelentős összeg. A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben például csupán 1100 forint a fürdőbelépőért fizetendő önerő. Vagyis több ezer forint a támogatás mértéke.

Persze nem csak a gyógyvízben való fürdőzés lehet az, amit támogatott szolgáltatásként igénybe vehetünk. Soroljuk, hogy még mi mindent:
- gyógyvizes kádfürdőt,
- iszappakolást,
- súlyfürdőt,
- szénsavas kádfürdőt,
- orvosi gyógymasszázst,
- víz alatti vízsugármasszázst,
- víz alatti csoportos gyógytornát,
- komplex fürdőgyógyászati ellátást.
A gyógyfürdőzésen kívül ezek is kérhetők. Illetve ezek közül is felírhat kezeléseket a szakorvos.
Mindezt akár évente két alkalommal is megteheti. Egészen pontosan kétszer 15 alkalmat finanszíroz a TB.
Persze azt fontos tudni, hogy nem mindegyik gyógyfürdőben van erre lehetőség. Kizárólag ott tudunk jelképes összegért fürdőgyógyászati kezeléseket igénybe venni, ahol az üzemeltető a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szerződött partnere.
A sárvári fürdőben a TB-támogatott kezelések igénybe vehetők. Ahogy természetesen szakorvosi vizsgálat is kérhető. Minderről egyébként a fürdő oldalán részletes tájékoztatás olvasható. Ugyanitt az egyes kezelések önerejének díja is megtekinthető.



