Szánjunk időt a nyaralás megtervezésére! És ne csak ezért, mert így nyugodtabban tudjuk majd élvezni a vakációt, hanem azért is, mert önmagában a tervezés folyamata is pozitívan hat a mentális egészségre.

Kutatások igazolják, hogy a tervezés képes meghosszabbítani a nyaralással összefüggő boldogságérzetet. Aki tervezget, általában jobban meg is éli a nyaralás pillanatait. Azzal, hogy időt szánunk az előkészületre, a hétköznapi stressz-szint is mérsékelhető. A tervezés ugyanis fókuszált tevékenység, ami képes elterelni a figyelmet a hétköznapi gondokról.

A felmérések szerint ez az egyik oka annak, hogy a nyaralás tervezése jelentős hatással van az általános érzelmi jóllétre.

De a kutatásokból az is kiderült, hogy aki tervezget, az célokat és vágyakat is megfogalmaz. Ez pedig ugyancsak pozitívan hat a lélekre. Álmodozni jó. Az, ha hagyjuk az elmét szabadon működni, jó hatással van a mentális jóllétre.

Ugyanakkor az, aki tervezget, általában azt is érzi, hogy nagyobb kontrollja van a dolgok felett. Ami szintén jelentősen hozzájárul az elégedettség és a boldogság növekedéséhez.

Tervezgetni tehát hasznos. Így hát ha van rá lehetőséged, szánj bőven időt az előkészületekre. Ezzel meghosszabbítható a nyaralás élménye, ráadásul így a hétköznapi jóllétre is pozitív hatás gyakorolható. Arról nem is beszélve, hogy a nyaralás alatti stressz-szint is mérsékelhető általa.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük